1994
733 Words
1994
augusztus
Ledobtam a jegyzetfüzetet, ahogy megpillantottam a kisebbik fiamat a ház előtt. Óvatosan feljebb emelkedtem a magaslesen. David a házunk mögötti utcán rágyújtott, és elindult a városközpont felé, mindezt este tizenegykor. A pulzusom azonnal gyorsabbá vált. Persze, nem akartam az a kiakasztó apa lenni, aki rátapad a fiára, de David meglehetősen aggasztott. Már pár hónapja kiszimatoltam, hogy cigizik, bár természetesen titkolta előlem.
A jegyzetfüzet mellé ledobtam a tollat is, és magamhoz vettem mindent, ahogy másztam le a faházból. A hátsó kerten átrohanva beléptem a házba. A nyári forróság átmelengette a falakat annak ellenére is, hogy a házunk jól tartotta a hőt. Lerúgtam a papucsomat, és felrohantam az emeletre. Maggie sem volt otthon aznap este, korábban láttam, hogy hívott egy taxit. Ez megkönnyebbüléssel töltött el, viszont David távozása annál jobban felkavart. Bekopogtam a nagyobbik fiam ajtaján.
– Gyere be, apa!
– Honnan tudod, hogy én vagyok?
Chris felnézett az aktuális könyvéből, a tőle telhető legflegmább tekintettel.
– Davey nem kopog.
– Pedig tisztelhetné a magánszférádat.
– Van olyanom? – kérdezte mosolyogva, én pedig azonnal leültem mellé az ágyra. Néha még mindig meglepve néztem el kissé borostás arcát, ami annyira hasonlított az enyémre, ilyenkor jöttem rá, hogy messze van már a gyerekkora.
– Kellene – sóhajtottam fel. – Szóval, nem tudod, hová ment az öcséd?
Chris rágni kezdte a szája szélét, biztos voltam benne, hogy David megkérte, hogy falazzon neki.
– Alszik, nem?
– Chris – néztem komolyan a szemébe. – Fent ültem a faházban, és láttam, ahogy elment.
– Nem tudom pontosan, hova ment. Biztos bulizni.
– Túl sokat tűnik el mostanában.
Chris vállat vont.
– Végül is ez az utolsó nyári hét.
Felsóhajtottam, és zavartan simogatni kezdtem a takaró ráncait.
– És te nem akarsz menni sehová?
– Nálam az a baj, hogy nem megyek sehová, Davey-nél meg, hogy igen?
– Pontosan – mutattam rá.
Visszamerült a könyvébe, egyértelműen nem tudott mit mondani erre. De tényleg pontosan ez volt a gondom. Féltettem őket a múlttól, önmaguktól, attól a rengeteg hibától, amit elkövettem. Chris túlzottan magába zárkózott, David pedig egyenesen halálra rémisztett, hogy tizennégy évesen aktívan belevetette magát az éjszakai életbe. Kinéztem az éjszakai égboltra, a feszültség savként gyűlt a gyomromba. Az emlékeim mintha hirtelen összekapcsolódtak volna a jelennel. Újra Chris felé fordultam.
– Chris, szerinted David… – megköszörültem a torkom. – Találkozik lányokkal is?
– Egy házibuliban? – nézett fel rám újra, sütött a tekintetéből a kamaszos visszahúzódás. – Biztos nincsenek ott lányok.
– Átveszed az öcsédtől a gúnyolódást.
– A lányok tapadnak Davidre, apa.
– És szerinted… Úgy értem, beszélne neked arról, hogy…
Chris arcán halvány pír jelent meg, és újra a könyvébe temette a tekintetét.
– Apa…
– Nem tudnál beszélni vele?
Chris szeme elkerekedett.
– Miről?
– Tudod, a védekezésről, amit veled is átbeszéltem, amikor Amyvel jártál. Egyébként nem írtok egymásnak? Annyira helyes az a lány.
Chris kezében megremegett a toll, és én egyre rosszabbul éreztem magam. Egyértelműen nem akart sem az öccse szüzességéről beszélni, sem a volt barátnőjéről. Mikor tanultam meg ennyire beletaposni a kamaszok lelki világába?
– Beszélj vele te! Bár szerintem tudja, hogy születnek a gyerekek meg ilyesmi.
Persze, egyértelműen igaza volt. Nem az ő feladata, hogy beszéljen az öccsének a védekezésről. Mégis, Chrisszel más volt anno erről társalogni. Igazából egy kicsit reménykedtem, hogy maradt még némi időm, mielőtt a kisebbik fiam zsebébe is óvszert kell tömködnöm.
– Én is tudtam, hogy születnek a gyerekek – suttogtam magam elé, mire Chris tekintete még inkább elkomorodott. – Mindegy, hagyjuk! Tök igazad van, beszélek vele én. Megvárom, hogy hazajöjjön.
– Én mindjárt alszom, csak még ezt elolvasom – újra lapozott egyet a könyvben. – Anya nincs itthon?
– Nem hiszem… – Nem folytattam tovább, inkább felkeltem az ágyról. Összeborzoltam a haját, majd jó éjt kívántam.
Csendben csuktam be magam után az ajtót. A folyosót is megülte az augusztus végi forróság. Nagyot sóhajtva dőltem neki Chris ajtajának, és a hálónk felé sandítottam. Szellemként osontam végig a folyosón, visszatartott lélegzettel nyitottam be a szobába. Akkor már legalább tíz éve nem aludtam egy ágyban a feleségemmel. Néha úgy éreztem, a saját házam vet ki magából. Amióta nem dolgoztam utazó ügynökként, a nappali kanapéján aludtam. Korábban általában a fiúk szobájában húztam meg magam, de akkoriban ezt is csak ritkán tettem. Ennek ellenére csomó ruhám még mindig a vodkabűzös háló szekrényében pihent, így esténként sokszor fel kellett ide jönnöm.
Az ágyra ülve azonnal a fejembe hasított a fájdalom. Maggie éjjeliszekrényére néztem. Arany neszesszeréből kitúrta a sminkcuccait, a pipereholmik mellett a pohár alján még volt egy korty víztiszta vodka. Gondolkodás nélkül lehúztam, végigégette a torkomat. A feleségem tizenöt éve lépett rá az alkoholizmus rögös útjára. Egy látszatcsalád romjain ültem az üres hálószobában, és tudtam, hogy ő egy másik városban épp másnak hazudja magát. A színjátéknak azonban hamarosan véget kell érnie.
- Writer
