Engedj el

1977

1977

április

Forró sörillat lengett a Gyülekezőben, ahogy Jonathan szó szerint belökött az ajtón. Péntek este nyolckor csak lassan gyűlt a tömeg a törzshelyünkön. A kedvenc asztalunknál azonnal megpillantottam Samet, aki éppen a fekete keretes szemüvegét dörzsölgette a pólójával. Jon szó nélkül a bár felé vette az irányt, kérdeznie se kellett, mit kérek, annyira megszokott menetrendünk volt.

Jonathannal és Sammel elválaszthatatlanok voltunk hétéves korunk óta, amikor első alkalommal küldtek mindannyiunkat egy másfél hónapos nyári táborba. Magányunkban vérszövetséget is kötöttünk, ha már a szüleink oly kegyetlenül magunkra hagytak minket a Hudson menti faházakban. Üvegdarabokkal vágtuk meg a tenyerünket, Samé sikeresen el is fertőződött. A tábori orvos rettenetesen mérges volt ránk, amitől persze csak még erősebb lett a szövetség.

– Helyzet? – nézett rám kérdőn, amikor fáradtan megdörzsöltem az arcomat.

– Apám tovább faszfejkedik, és holnap mehetek találkozni Rachel Millerrel.

Sam visszatette a szemüvegét, és hátrahúzta a felső ajkát, hogy kivillanjanak a fogai.

– De jó neked, James! – selypítette. – Elveszed feleségül?

– Most fogd be! – mutattam rá. – Apa szerint nagyszerű a családja.

– Ja, a másodunokatesóm.

Összeráncolt homlokkal néztem Samre, és közben kikémleltem az asztaltól, hátha meglátom Jonathant a sörömmel.

– Akkor már tudom, honnan van a csodás külseje.

Sam úgy tett, mintha eltaláltam volna egy neki szánt golyóval, és holtan ernyedt el a széken.

– Oké, megérdemeltem!

– Na, és hányan leszünk a házibulin? Hárman?

– Ha-ha! – forgatta a szemét, és belekortyolt a sörébe, amit már jóval előbb megszerzett. – Jacob szervezi.

Szélesen elvigyorodtam. Jacob Sam igen menő öccse volt, aki még a középsuliba járt, de focizott, és senki sem mondta volna meg, hogy testvérek. Sam rettenetesen okos volt, de társasági embernek nem lehetett nevezni. Sőt, mondhatjuk azt, hogy csak én és Jonathan voltunk a barátai.

– Akkor ez egy igazi házibuli lesz!

– Ez fáj, tényleg fáj, James. Nem nézted ki belőlem, hogy igazi házibulit rendezek péntek este?

Jonathan letette elém a Budweisert.

– Hé, Jon, te tudtad, hogy Sam házibuliján lesznek emberek is? – nevettem fel.

Jonathan a lehető leggyorsabban intett le, a szemét le sem vette a bárpultról.

– Megláttam a világ legszebb nőjét a zenegép mellett. Eskü! És tudod mit, James? Téged néz!

Sam a lehető legfeltűnőbben fordult hátra, és percekig bámult a zenegép irányába. Én abban a pillanatban semmit sem láttam a barátaimtól.

Megszólalt a Have you ever seen the rain? a hangszórókból, és elálltak az emberek az utamból. Egy szőke hajú lány hajolt a hangszóró felé feszes, magas derekú nadrágban és piros pólóban, aminek az ujjára fehér csíkokat festettek. Csukott szemmel ringatta a fejét a zene ritmusára. Aztán rám mosolygott. Cseresznyepiros szája pont ugyanolyan színű volt, mint a pólója. Egyenesen a szemembe nézett nyílt, kék tekintetével, és ringatni kezdte a csípőjét a lágy dallamra.

– Azt a rohadt, James! Komolyan, hogy lehetsz ennyire mázlista? – fordult felém Sam.

– Oda kell menned! – bökött meg Jonathan, de én hirtelen csak magam elé tudtam nézni. Ehhez az egészhez mindenképpen túl józan voltam, ezért ösztönösen hosszúkat kortyoltam a sörből. Nem tudtam ellentmondani a fiúknak: ez a gyönyörű lány tényleg engem nézett.

– De mit mondjak neki? – kérdeztem egyre hevesebben dobogó szívvel.

– Akármit, csak menj már!

Lehúztam a sör felét. Nem maradt több gondolkodási időm, pedig már a nyelvemen volt, hogy újra bizonytalankodó kérdéseket dobáljak a többiek felé, de Jon szó szerint kilökött maga mellől.

Szürreálisnak éreztem a jelenetet, ahogy lassú, szinte lebegő léptekkel haladtam a zenegép fölé hajló ismeretlen lány felé. Nem volt szokásom lányokat leszólítani, főleg nem teljesen józanul, bár a hirtelen lehúzott fél pohár sört már kezdtem érezni a lábaimban. Mire megtettem a háromasztalnyi rövid távolságot, kiszáradt a szám, és a lágy dallam úgy hatott, mintha egy romantikus film meghatározó jelenetében találtam volna magam. A lány már rég hátat fordított nekem, és a zenegép kínálatát nézegette. Idiótán ácsorogtam mellette, és csak akkor vettem észre, hogy a sört is magammal hoztam, mintha azzal megvehetném a bátorságomat. Halkan megköszörültem a torkomat, mire az ismeretlen szépség megpördült a tengelye körül. Vörösre rúzsozott szájával rám mosolygott, és kivette a poharat a kezemből.

– Van egy tízcentesed? – kérdezte, és belekortyolt a sörömbe vörös rúzsnyomot hagyva a korsón. – Lejárt a dalom.

Idegesen turkálni kezdtem a farmerem zsebében, és sikeresen a kezébe nyomtam némi aprót. Fogalmam sem volt, mennyi lehetett, de ő már be is nyomta a Build Me Up Buttercup című számot.

– A régi zenét szereted?

– Ez réginek számít?

Zavartan elmosolyodtam, és megráztam a fejem. Fogalmam sem volt, hogy pontosan mikori ez a szám, de mondanom kellett valamit. Persze ezzel sem jutottam előrébb, inkább bénán felé nyújtottam a kezem.

– James.

– Maggie – válaszolta továbbra is a sörömmel a kezében, elfogadva a kézfogásom. – Nálad ilyen hivatalosan mennek a dolgok?

– Nem tudom – nevettem fel újra zavaromban, de képtelen voltam levenni a szemem tökéletes, vékony alakjáról és csillogó kék szeméről.

– A haverjaid magabiztosabbnak tűnnek – biccentett Maggie az asztalunk felé. Idegesen hátrapillantottam, és megláttam, ahogy Jonathan és Sam szélesen vigyorognak felénk.

– Nem azok, csak messziről.

Maggie vállat vont, láthatóan egyáltalán nem zavarta a bénázásom.

– Veszel nekem egy ilyet? – emelte fel a poharat, aminek alig maradt az alján. – Szülinapom van.

– Tényleg?

– Ja, de még nem annyi, hogy ilyet adjanak a pultnál. Pedig hidd el, próbálkoztam.

– Hány éves vagy?

Titokzatosan rám mosolygott, aztán közelebb hajolt hozzám, hogy a fülembe súgja, mintha a világ egyik legnagyobb titkát szeretné megosztani velem. Forró leheletétől kirázott a hideg.

– Tizenhét. És te?

– Tizenkilenc.

– Akkor simán meghívhatsz!

Izzadt tenyeremet beletöröltem a nadrágomba, és ahogy Maggie a kezembe adta az üres poharat, észrevettem, hogy még mindig eszméletlenül bénázok.

– Jaj, persze! – nevettem fel, és szidtam magam, hogy sehogy sem sikerül értelmes ember látszatát keltenem, de aztán határozottan elindultam a bárpult felé, a gyönyörűség pedig követett. – Egy sört szeretnél?

– Meg egy vodkát. – Összehúztam a szemöldököm. A tizenhét éves szőkeségből nem néztem ki, hogy ilyen erős alkoholt iszik. – Ha te is iszol egyet velem – tette hozzá, ahogy elhelyezkedett a bárpultnál. – Tudod, szülinapom van.

– Oké. Hallottad a hölgyet, Peter – mondtam a pultosnak, aki rám kacsintott, és elkezdte csapolni a sört.

– Á, hogy te itt mindenkit ismersz!

– Fogjuk rá. Minden hétvégén ide járunk a fiúkkal. Ha Petertől kértél volna sört, biztos adott volna.

– Ezt sem megcáfolni, sem megerősíteni nem tudom – mondta a pultos, és elénk csúsztatta a két vodkát.

– William – biccentettem a távolabbi pultos felé –, ő még elég új itt, és egyébként sem szereti megszegni a szabályokat.

– Értem. Akkor már tudom, hogy csináljam legközelebb – nevetett fel, és koccintott velem a szemembe nézve.

– Boldog születésnapot!

Maggie újra rám mosolygott, amint lehúzta a vodkát. Az arca el sem torzult a tömény alkoholtól, de pillanatokon belül a sörért nyúlt. Én igyekeztem férfiasan tűrni, ahogy az ital végigégeti a nyelőcsövemet.

– Egyedül vagy itt?

– Jaj, nem – csettintett a nyelvével. – Unokatesómmal. Nem is itt lakunk, hanem Worcesterben, ismered? Tuti nem, mert béna és unalmas hely.

Megráztam a fejem, fogalmam sem volt róla, hol van Worcester, igazi New York-i srác voltam.

– És hol az unokatesód?

– Csak pasizik – mutatott a bár másik sarkába, ahol egy feltűnően szőkített hajú lány egy idősebb pasival smárolt. – Dögunalom.

– Nem szép dolog, hogy egyedül hagy a szülinapodon.

Maggie még szélesebben elmosolyodott, és már a sör felénél tartott. Nem jött zavarba egy pillanatra sem, én annál inkább.

– Hát, már nem is vagyok annyira egyedül, ugye? – hajolt közelebb hozzám, és rákönyökölt a bárpultra. – Szóval, tizenkilenc éves James, ha ez a törzshelyed, akkor biztos itt laksz a közelben.

– Na igen… Brooklynban nőttem fel, pár utcányira innen. A New York Egyetemre járok.

Maggie piros szája elkerekedett. Teljesen el szerettem volna kápráztatni. Éppen meg akartam szólalni, amikor a háttérből észleltem Sam vad kalimpálását. Először azt hittem, hülyéskedik, de aztán kifelé mutogatott. Mérgesen, összeszűkült szemmel ráztam a fejem.

– Bocs, úgy fest, a haverjaim megőrültek.

Maggie hátranézett a válla felett, az ujját a szájához emelve hívogató mozdulatot tett Jonathan és Sam felé. Forgatni kezdtem a szemem, és újra kortyoltam a sörből. Persze a srácok azonnal megjelentek a pultnál. Sam meghajolt Maggie előtt, és kezet csókolt neki. Magamban konstatáltam, hogy na, pont ezért nem sikerül összeszednie egy lányt sem. Jonathan csak idegesen integetett, és megigazította a baseballsapkát a fején.

– Jon és Sam – sóhajtottam a srácok felé. – Ő pedig Maggie.

– Maggie – köszönt csillogó szemmel Jon, miközben Sam már intett a pultosnak.

– Mit isztok?

– Vodkát – válaszolta Maggie.

Sam elismerően füttyentett egyet, és leadta a rendelést Peternek.

– Csak azt akarom kérdezni, hogy elhívtad-e a házibuliba az új barátnődet.

Megköszörültem a torkomat, hirtelen ki is ment a fejemből a házibuli, de valószínűleg akkor sem mertem volna felhozni, ha nem törlődött volna a memóriámból.

– Milyen házibuli? – pillantott felém Maggie, nagyon érdeklődőnek tűnt.

– Ó, Sam öccse tart házibulit nem messze innen. Ha nincs más dolgod…

– Szólok az unokatesómnak, és mehetünk! – A vodkáját lehúzva ugrott le a bárszékről, és határozottan elindult a sötét sarok irányába.

– Baszd meg! – tagolta a szavakat Jon, miközben mind a hárman a távolodó Maggie fenekét néztük a feszes farmerban.

– James, te kibaszott mázlista! Totál rád kattant a csaj! Van nálad gumi?

Zavartan forgattam a kezemben a vodkáspoharat, azonnal megéreztem a két vodka és a sör hatását.

– Te meg miről beszélsz? – ráztam meg a fejem. – Beszélgettünk.

– Én meglátom, ha egy csaj dugni akar.

Jonathannal erre már mind a ketten felröhögtünk. Sam minden volt, csak nem a női nem szakértője – tizenkilenc éves szűzként.

– Na, majd meglátjátok! De azt már most mondom, James, ha ezt elbaszod, akkor többé nem beszélek veled. Legalább egyikünknek jusson egy kis szórakozás.

A háttérből fojtott vitatkozást hallottunk, mire mind a hárman odakaptuk a fejünket. Maggie ultraszőke unokatesója ordítozott, de a háttérzene miatt képtelen voltam kivenni, min is vitáznak. Annyit láttam, hogy Maggie idegesen a zsebébe gyűr némi pénzt, aztán gyorsan visszafut hozzánk.

– Felőlem mehetünk – vonta meg a vállát. – Ellesz a pasijával. Reggelig ráérek, délre haza kell érnünk Worcesterbe.

Kissé összehúztam a szemöldököm. Egyszerűen hihetetlen volt, hogy így magára hagyjon az unokatesója egy tizenhét éves lányt a New York-i éjszakában a születésnapján.

– Nem aggódik érted?

– Nem szokása – mosolyodott el. – Egyébként is bulizni jöttem. Kivel is bulizhatnék jobbat, mint pár igazi New York-i fiúval?

Sam Maggie kérdésére felemelte a söröspoharát, koccintott vele, majd jelentőségteljes pillantást küldött felém, hogy nem hagyhatom ki életem nagy lehetőséget.

Életem egyik legszürreálisabb éjszakáján a negyedik sörnél veszítettem el a kontrollt. Sam és Jacob családjának hátsó udvarát elárasztotta a tömeg annak ellenére is, hogy még a hideg illata vegyült az áprilisi éjszakába. A műanyag kerti székek mellett csapolták a sört a piros poharakba, engem pedig szó szerint magával ragadott az ismeretlen lány. A gátlásaim feloldódtak, amint figyeltem, hogyan villan ki sima, lapos hasa, ahogy ringatja magát a zene ütemére. Mindenkit elbűvölt a közvetlensége. A srácok elismerő füttyel jutalmazták, amikor megnyerte a sörivó versenyt. A pólójához színben illő piros pohárral táncolt mezítláb a füvön, becsukta a szemét, úgy élvezte a ritmust. Tekergőző testét nézve minden gondomat elfelejtettem. Szőke haja tökéletesen hullámzott, amikor megragadta a csuklómat, egyenesen rám mosolygott, és szótlanul kijjebb vezetett a tömegből. Az udvar távolabbi részén ült le, a kerti tó medrének szélére, aminek az alján csak az esővíz gyűlt.

– El szoktad néha engedni magad? – kérdezte.

– Most épp elengedtem magam – nevettem fel, ahogy leültem mellé. A tömegtől távol sípolni kezdett a fülem. Újra belekortyoltam a sörbe.

Csak egyetlen pillanatra hunytam be a szemem, hogy beszívjam az áprilisi levegő friss fűillatát, amikor Maggie az ölembe ült. Meztelen lábával átkarolta a derekamat, vékony pólómon keresztül éreztem a teste melegét és kemény mellének ívét, ahogy fesztelenül a mellkasomnak nyomódott. Tátva maradt a szám, miközben egyenesen a szemébe néztem. Egyértelmű és tagadhatatlan volt, hogy beindultam rá, lehetőséget sem hagyott arra, hogy udvariasan elhúzódjak tőle.

– Szóval mégis érdekellek – nevetett bele a fülembe, megérintve az apró piheszőröket a nyakamon. – Tudod, még sose smároltam igazi New York-i fiúval.

Pár centire volt tőlem az arca, egy pillanatra sem gondolkoztam, azonnal megcsókoltam. Hideg söríze volt a szájának. Nem hasonlított egyetlen addigi csókomra sem: selymes volt, de határozott, ő irányított. Közben megfogta a kezemet, és a ruhája alá csúsztatta. Magamtól biztos nem tettem volna, sosem voltam egyetlen lánynál sem követelőző.

– Akarod csinálni? – szakította meg a csókunkat, én pedig úgy éreztem, szétfeszül a nadrágom. Fogalmam sem volt, mit válaszoljak erre a kérdésre.

– Én… Mármint… Nem akarok semmit elsietni.

Maggie könnyed mosollyal az arcán beleharapott az ajkába, továbbra is úgy ült az ölemben, mintha oda tartozott volna.

– Félsz tőlem? Ez tetszik. Csak innod kell még. Menjünk be és igyunk valamit!

Olyan lazán pattant fel az ölemből, mintha semmit sem ivott volna, én pedig azonnal lenéztem a farmeremre – még a vastag nadrágban is feltűnően látszott a dolog.

– Egy perc és megyek, jó?

– Siess – csókolt bele a fülembe, és a lehető leggyorsabban eltűnt a házban.

Remegve fújtam ki a levegőt, nem segített, hogy újra és újra lejátszottam a csókot a fejemben. A hajamba túrtam, közben halkan suttogtam magamnak, hogy szedjem össze magam. Rachelre gondoltam, és apámra, az előttem annyira pontosan lefektetett jövőmre. Udvariaskodó vacsorák, biztos anyagi háttér menő ügyvédként. Hirtelen úgy éreztem, mintha a világ jelként villantotta volna fel Maggie-t, hogy más is létezik az életem falán túl. Az arcomat dörzsölve vártam, hogy alábbhagyjon az ágyékom lüktetése. Elhatároztam, hogy egyetlen éjszakára valaki más leszek. James Pennington, aki nem hagyja ki a lehetőséget, hogy lefeküdjön egy gyönyörű ismeretlennel.

Akkor úgy éreztem, én döntöttem, de valójában sosem az én kezemben volt a sorsom. Sóhajtva keltem fel, és indultam be Samék házába. Fogalmam sincs, mit ittam. Odabent fülledt, szinte fullasztó meleg töltötte meg a konyhát, ahol azonnal megpillantottam Maggie-t az elengedhetetlen piros pohárral. A kezembe nyomott egy másik poharat, amiben kissé édes, de annál erősebb ital volt.

– Sikerült elengedned magad? – súgott a fülembe, amitől újra megrohamozta a forróság a lágyékomat. Egy hajtásra lehúztam az ismeretlen alkoholt, mire Maggie újra megtöltötte a poharamat. A nappaliból hangosan üvöltött a Fox on the Run, de én szinte nem is érzékeltem magunk körül a tömeget.

– Imádom ezt a számot! – ordította át a zenét, és megragadta a kezemet.

Elkezdett ugrálni a tömeg közepén, rázta a fejét a zene ritmusára, szőke haja hullámzott. Az alkohol eltompított, de egyben ki is élesítette az érzékeimet, mintha egyszerre kitisztult volna a tudatom. A világ leegyszerűsödött. Csak ez a lány létezett azon a hűvös áprilisi éjszakán. Megragadtam Maggie-t a derekánál fogva, és határozottan megcsókoltam. Kim Carnes száma hangzott fel a hangszórókból. A kezem lassan lecsúszott Maggie csípőjére, beszívtam hajának csípős füstillatát, forró bőre a tavasz aromáját hordozta magában, ahogy összefonódott a kezünk a lassú ritmusra. Maggie felpipiskedve a fülemet kezdte nyaldosni, és én hirtelen azt hittem, álmodom. Álmodom a csillogó szemű, szőke hajú szépséget.

– Gyere! – kiabálta túl a tömeget, majd kézen ragadott.

Átverekedtük magunkat a táncoló emberek tömegén, egyenesen fel a fényes tölgyfa lépcsőn, ahol át kellett lépnem két alvó emberen. A fürdő ajtaja résnyire nyitva állt, fényes csíkot vetett a folyosó vörös szőnyegére. Maggie a lábával csukta be maga mögött az ajtót. Mosolyogva dőlt neki a fának, és egyetlen mozdulattal megszabadult a piros pólótól, miközben egy kézzel elfordította a kulcsot. Kiszáradt a szám, a szívem egyenesen a torkomba ugrott, ahogy leültetett a csukott fedelű vécére.

– Csináltad már?

Bólogattam. Ez éppen csak félhazugság volt. A középiskolában a barátnőmmel kétszer is majdnem eljutottunk erre a szintre, hogy aztán a legeslegutolsó pillanatban mondja azt nekem, hogy túlzottan fáj neki. Sam szerint nem számított, meddig toltam be, hivatalosan nem voltam szűz, és kész. Ezzel én lettem a legmenőbb tagja a társaságnak. Maggie a lehető legkecsesebben lépett ki feszes farmerjéből, és az ölembe ülve a sliccemhez tette a kezét.

– Nem kell, ha nem akarod – nyögtem kissé kásás hangon, mire Maggie mosolyogva az alsó ajkába harapott.

– Úgy nézek ki, mint aki nem akarja?

Sípolt a fülem az alkoholtól, szinte elnyomta a lenti zene lüktetését, ahogy becsuktam a szemem. Bántóan erős volt a fény, ilyen éles világításban még sohasem láttam ennyire lengén öltözött lányt. Maggie újra megcsókolt, és közben egyenesen benyúlt az alsónadrágomba. Hangosan belenyögtem a szájába. A plafon megpördült körülöttem, a gyomrom összeugrott. Hirtelen eszembe jutott, hogy mi van, ha elhányom magam a sok piától, de aztán elöntött egy új, sikamlósan forró érzés, és mindent kisöpört a tudatomból. Hátamat nekidöntöttem a vécétartálynak, és hagytam, hogy ez az ismeretlen lány azt csinálja, amit akar. Szinte semmit sem tudtam tenni ebben a testhelyzetben, és egyébként is ledermesztett a döbbenet. Nem bírtam, erősen kapkodtam a levegőt. Magamban pánikolva számoltam a másodperceket. Percek sem telhettek el. Úgy markoltam a vécé ülőkéjét, hogy megfájdult a kezem, de az izgalmam egy pillanatra sem csökkent. Maggie illata, forró nyögése a fülemben és ritmusos mozgása túl sok volt. Megremegett a testem, ahogy próbáltam visszafogni magam.

– Nem baj, ha elmész, megbocsájtok – súgta a fülembe. Ez a mondat átszakította a részegség fátylát annyira, hogy kipattant a szemem. Abban a pillanatban élveztem el, amikor felfogtam, mit is tettem. Fogalmam sem volt, mennyi idő telhetett el, de abban a percben nem is számított. Tágra nyílt szemmel, pihegve néztem Maggie szemébe.

– Baszki! – túrtam bele a hajamba, és a gyomrom újra felkavarodott. – Elélveztem – tettem hozzá idiótán, de kezdtek összefolyni a szavak.

Maggie továbbra is rajtam ült, és szélesen mosolygott rám. Úgy, mintha éppen nem csináltunk volna irdatlan nagy hülyeséget.

– Nem védekeztünk – tettem hozzá, és úgy éreztem, azonnal elhányom magam.

Maggie könnyedén csettintett a nyelvével.

– Ezen ne aggódj. Nem leszek terhes. – További magyarázatot vártam, de nem akartam fokozni a saját bénázásomat. Közben Maggie felkelt, és nekem háttal húzta fel a bugyiját a tökéletes formájú fenekére. Pánikolva rántottam fel a nadrágomat, és akkor vettem észre, hogy véres a kezem. A döbbenet újabb hulláma forrón öntötte el a gyomromat. Akkor már idiótán buktak ki belőlem a szavak.

– Szűz voltál. – Ennek a gyönyörű lánynak egy vécében vettem el a szüzességét a születésnapján.

Maggie őszintén felnevetett.

– Nem éppen. Csak megvan. Úgyhogy ne aggódj! Mindenki tudja, hogy ilyenkor nem lehet teherbe esni.

Erősen a számba haraptam. Az elmúlt fél órában szinte folyamatosan sokkolódtam.

– Ki kell menned a levegőre – nevetett, és felhúzott a vécéről. A helyzetváltoztatástól újra hányingerem lett.

– Lehet, hogy elhányom magam – mondtam őszintén, mire Maggie újra felnevetett.

– Nyugi, már úgyis láttam mindenedet, ezen se leszek kibukva. De ha kimegyünk, szerintem jobban leszel.

Nem lettem jobbam. A kertben remegni kezdtem a hideg levegőtől, mire Maggie egy kólát nyomott a kezembe. Az ezüstös holdfényben szisszenve pattintottam fel a dobozt, és ahogy belekortyoltam a cukros üdítőbe, belenéztem a jobb tenyerembe. A kinti fény feketére festette a megszáradt vért a bőrömön. Abban a pillanatban hánytam bele a kerti tóba.