1977
július
Fogalmam sincs, hány órán keresztül ültem a Pontiacnak támaszkodva a napszítta avarral borított aszfalton. Lüktető szájjal, zsibbadtan bámultam a csillagos eget és hallgattam a vidék néma csendjét. Talán soha életemben nem láttam még ennyire fényesen szikrázó égboltot, mint aznap éjjel. A gyomrom háborgott, és csak úgy tudtam lépkedni, mint egy részeg. A szemem és a szám erősen feldagadt. Tudtam, hogy be kellene mennem a szállóba, és szembenéznem az életemmel. Körülbelül egymillió okot tudtam volna felsorolni, hogy miért is kellene kisétálnom a helyzetből. Egyik részem sikítva akart menekülni, vissza a kényelmes életembe. A számat simogatva arra gondoltam, hogy egyszerűen elvehetném Rachelt feleségül. Később. Mondjuk úgy három-négy év múlva. Elvégezhetném a jogi egyetemet, Br
