1994
szeptember
Holtfáradtan csaptam be magam mögött az ajtót este hétkor. A házban fájdalmas csend honolt. Tizenhét éve rettegtem a csendtől. Aztán meghallottam az emeletről leszűrődő televízió hangját, és tudtam, hogy Maggie nem ment el itthonról. Ledobtam a kabátomat és a kulcsaimat, majd azonnal az emeletre indultam. Megnyikordult a lépteim alatt a falépcső, pedig hang nélkül akartam fellopakodni, hátha nem futok össze a feleségemmel. A folyosón megpillantottam a Chris szobájából az ajtó alatt kiszűrődő fényt. Mély levegőt véve akartam bekopogni, de előbb hallgatóztam. Iszonyatosan rossz szokást vettem fel az utóbbi években: kihallgattam a kamaszfiaimat. Aznap este viszont semmit sem értem el a dologgal, hiszen egyetlen szót sem szóltak.
Bekopogtam, mire Chris azonnal igennel felelt
