– Szeretsz így élni? Idelent?
Eli olyan sokáig hallgatott, hogy Aster már azt hitte, nem hallotta a választ. Olyan hanyag eleganciával kanyarított a vállára egy nehéz zsák babot, amit ki se lehetett nézni belőle.
– Az ember úgy érzi, hogy egy ilyen kérdésre csak igennel válaszolhat – felelte végül. – Vannak, akik az életüket odaadnák, ha bevennék őket Skorpiónak, de én nem arra születtem, hogy a föld alatt éljek. Itt senki sem arra született. Hiányzik a nap. Hiányzik az időjárás. A szél és az eső. A fák illata. Minden.
– Olyan, mintha már meghaltál volna, és a sírban lennél – mormolta Aster, az éjszakai kísérteties benyomásra gondolva.
A fiú először nézett a szemébe.
– Pontosan. Gyűlölöm, hogy lekergettek minket ide. Hogy ez a legjobb, amit remélhetünk.
Mint a Green Creekben – gondol
