22. FEJEZET
Eljött a reggel, bár ezt ők nem tudhatták a föld alatti cellában. Egyedül az jelezte a napkeltét, hogy megjelent egy háziszolga, aki mereven bámulta sötét szemével a padlót, és hozott egy fazék forró zabkását.
– Ugye nem felejtettétek el, mit mondott Mr. McClennon? – kérdezte az egyik marcang. A fiatalabb. – Itt nincs potyázás. Ha enni akartok, fizetnetek kell érte.
– Kösd fel magad! – mondta Mallow.
Aster bágyadtan elvigyorodott.
A marcang szeme gonoszul felvillant.
– Ahogy akarjátok – felelte, és kétségbe ejtette őket. Aster szíve összeszorult, könnyek fojtogatták. – Estére visszajövünk – ígérte a marcang. – Reméljük, addig észhez tértek.
Áttolt egy kancsó vizet a vasrudak között, de az ételt olyan helyre tette, hogy épp ne érhessék el. Aster gyomra görcsölt a zabkása
