22.
22.Dávid Imre egész délelőtt nem engedett be magához senkit.
– Senkinek sem vagyok itt – mondta Júliának. – Világos?
– Auerbachnénak sem? Már kereste.
– Még neki sem. Majd szólok, ha „visszajöttem”. – Magára csukta az ajtót, ivott egy pohárka szilvapálinkát, és próbált megnyugodni. Nagyon rossz sejtései voltak. Érezte, hogy itt most nem egy egyszerű bércsalásról van szó, hanem a barátságukról. Két ember több évtizedes barátságáról. Mindig hitt benne, még akkor is, amikor csak nagyon ritkán találkoztak, hogy barátságuk vérrel, szenvedéssel megpecsételt, halálukig szóló, kipróbált barátság. Eszébe jutottak a gyerekkor emlékei. Megismerkedésük az iskolában, Bogár tanító úr, az első verés Irma nénitől és az első anyai, meleg ölelés Zala nénitől, csavargásuk az erdőkben, a Füzesi-tó par
