A zaj

10. TENNANT

10.TENNANT

Tennant végül kivett egy drótot a táskájából, és hátrakötözte vele Sophie kezét. Utána kihúzta az övét a nadrágjából, és közvetlenül a térde fölött összekötözte a lábát, hogy lassú csoszogásra kényszerítse. Ettől függetlenül amikor talpra segítette Sophie-t, ő azonnal a szakadék felé vetette magát, és ha Tennant nem kapta volna el a kabátja kapucniját, beleesett volna.

Sophie továbbra is dühösen szitkozódott, és érthetetlen zagyvaságokat beszélt, de amikor a nővére elkapta, és a földre lökte, nyugat felé mutatott, majd érthetően kimondott egy nevet: Anna Shim.

Tennant még sohasem hallotta ezt a nevet, és senkit sem látott a környéken. Hiába kiáltozott, nem kapott választ. Sophie azonban kitartóan meredt abba az irányba. Tennant az apja térképeiről tudta, hogy nyugat felé csak erdőségek vannak majdnem kétszáz kilométeren keresztül. Elképzelhetőnek tartotta, hogy kempingezik ott valaki, sőt néha vadászok és orvvadászok is jártak erre, de a kirándulók többsége a Mount Hood nyugati oldalát kedvelte. Kevesen vették a fáradságot, hogy átkeljenek a hegycsúcson, és leereszkedjenek ezen az oldalon. Az apjuk egyszer azt mondta, ha valóban eljön a világvége, akkor ezek az emberek fognak elsőként meghalni. Elmenekülnek a városból az évente egyszer használt kempingfelszerelésükkel és az előre csomagolt ételeikkel, aztán eltévednek az erdőben. A medvék és a pumák pillanatok alatt felfalják őket, de a falubeliek majd megtalálják a felszerelésüket, és hasznosítják őket.

– Annnnnna – dünnyögte újra Sophie, miközben a véres szemével a szakadék túloldalán magasodó erdő felé meredt.

– Nincs ott senki. – Tennant megint felrángatta a földről a húgát, megmarkolta a kapucniját, és a falu felé lökte. – Gyerünk! Vissza kell mennünk.

Elképzelhetőnek tartotta, hogy a húga nem hallja vagy nem érti, amit mond. Többször is csettintett a füle mellett, de a kislány nem reagált, és úgy tűnt, a szavak értelmét sem képes felfogni. Zeke sokkal fogékonyabb volt nála.

Sophie megint elkezdte az ütemes billegést, miközben Tennant a pince irányába lökdöste. A szüleik szándékosan helyezték őket oda. Ott kellett várniuk.

Nem akart a bakancsra gondolni, sem az arckifejezésükre. Azt mondogatta magának, hogy a szüleik a pincénél fogják várni őket, és haragudni fognak, amiért elmentek, de Tennant nem bánta, hogy dühösek lesznek. Csak az a fontos, hogy ott lesznek.

Sophie először nem akart egy lépést sem tenni, egy helyben billegett, de végül felnézett az égre, és csoszogva elindult. Az öv nem engedte rendesen lépni. Tennant erősen markolta a kapucniját, nehogy újra megszökjön. Zeke egy darabig körülöttük szaladgált a bozótban, de amikor rájött, hogy hová mennek, előreszaladt. Nem akart a lányok közelébe menni, Sophie-t kifejezetten gyanakvóan méregette, és minden alkalommal, amikor a kislány ránézett, halkan morgott.

Tennant titkon azt remélte, a fák koronája között hamarosan megpillantja a pajta tetejét, és kiderül, hogy csak egy rossz álom volt az egész. Minden ugyanúgy van, mint ma reggel, amikor elindultak, és a házuk is ott áll a helyén. De amikor kiléptek a tisztásra, ugyanaz a látvány fogadta őket, mint fél órával korábban, és a pajta maradványain átvágva Tennantnek fájdalmasan összeszorult a szíve.

A tisztás fölött hemzsegtek a legyek, a levegőben halálszag terjengett, és a szüleik sem várták őket a pince csapóajtajánál.

Amikor Tennant kinyitotta, Sophie hátrált egy lépést. Mivel a keze és a lába meg volt kötözve, Tennant nem tudta, hogyan fogja levinni a lépcsőn, ha nem akar önszántából lemenni. Abban biztos volt, hogy nem fogja eloldozni.

Zeke leült a pajta ajtajának helyére. Tennant csettintett neki, és lemutatott a pincébe. Talán Sophie követni fogja a kutyát.

Zeke egy darabig mozdulatlanul meredt rá, azután lefeküdt, a fejét a mancsára tette, és halkan nyüszögött.

Tennant leszidta, azután letérdelt a húga elé.

– Apa és anya vissza fog jönni értünk, ezért itt kell várnunk. Érted? Apa majd megmondja, mit tegyünk. – Megsimogatta a húga haját, ami ragadt az izzadságtól és a vértől. – Pihenned kell. Beteg vagy.

Sophie hörögni kezdett, és tekintetét a nővérére fordította, de mintha keresztülnézett volna rajta. Azután megint nyugat felé bámult.

– Van odalent kaja és víz. Nem vagy éhes?

Óvatosan a lépcső felé lökdöste a húgát.

Sophie karja és válla megfeszült, és megpróbálta kiszabadítani a kezét a drótból.

– Hagyd abba!

A hörgés morgássá változott, és Sophie teste görcsösen rángatózott.

– Ne csináld! Kárt teszel magadban.

Tennant alaposan megnézte a húga kezét, és megállapította, hogy valószínűleg egész úton próbált kiszabadulni, mert ömlött a csuklójából a vér.

A kislány megint rángatózni kezdett, és a drót a bőrébe mélyedt.

– Hagyd abba!

– Oldozz el… most! – hörögte Sophie azon az ocsmány hangon.

A csuklójából a földre csöpögött a vér.

Tennant elkapta a karját, hogy szemügyre vehesse a sebeket. A húga eleinte nem tiltakozott, de amikor rájött, hogy nem a drótot akarja eltávolítani, elhúzódott a nővérétől. Tennant így is meg tudta állapítani, hogy puhább kötözőanyagot kell alkalmaznia, talán rongyot vagy kötelet, és le kell fertőtlenítenie, bekötöznie a sebeket.

– Oldozz el! – kiáltotta Sophie, azután összehúzta a vállát, és nekitámadt a nővérének.

Tennant legjobb tudomása szerint a húga huszonöt kilót nyomott, de úgy érezte, mintha egy teherautó vágódott volna bele. A levegő kipréselődött a tüdejéből, és hanyatt esett. Sophie dühösen morgott, és valahogyan sikerült kitépnie a hajából egy maroknyi szőke tincset. A véres csomó kiesett a kezéből, és lehullott a pincébe.

A következő pillanatban mind a ketten beestek a lyukon, legurultak a lépcsőn, és lezuhantak a pincébe. Egymásba gabalyodva értek földet a padlón, felverve a lisztet és a port.