A dögkút mélyén
1
A seriff és maroknyi csapata ért elsőnek a tisztásra. Ahogy az ösvény végéhez közeledtek, amit nem láttak tisztán a köd miatt, Bret Irons felnyögött.
– Hogy bassza meg!
– Mi van má’? – fordult vissza kíváncsian Thomas Moon.
A seriff és Peter is megálltak, a lámpák fakó fénye Bretre irányult.
– Beleakadtam valamibe. Vagy belerúgtam – mondta Bret mérgelődve.
– Fáj?
– Hogy a picsába ne fájna?
A seriff és Peter szinte egyszerre világítottak Bret lába mellé. Az éjszaka sűrű, sötét hálóként fogta körbe a tájat. A köd füstként gomolygott a lábuknál, így keveset láttak. A lámpa fényénél valami fémesen csillogott.
Bret vett annyi fáradtságot, hogy a lába mellé nézett, habár ez a művelet véglegesen kimerítette. Hirtelen elállt a lélegzete.
– Beszarok! – motyogta Bret a k
