Hetedik fejezet
Olivia nem emlékszik arra, mikor aludt el.
De arra sem, hogy mikor kelt fel, márpedig ennek meg kellett történnie, mert már reggel van, és ő most az ablak előtti kisasztalnál ül. A szélesre tárt táblákon beáramlik a napfény, melegen és fényesen esik az asztalra, a kezére, a benne lévő naplóra, a borítóba nyomott aranyszínű G-re. Az anyja könyvére, amely valahogy most másnak tűnik. Piros, holott zöld volt, és nincsenek vájt ikervonalak a borítóján, ráadásul amikor Olivia belelapoz, az írás minden egyes alkalommal elhomályosodik és feloldódik a lap fehérségében, amikor megpróbálná kibetűzni.
Hunyorogva próbálja értelmezni a sorokat, biztos abban, hogy nemsokára összeállnak a betűk.
Egy kéz állapodik meg a vállán. Érintése gyengéd és meleg, de amikor Olivia hátrafordítja a
