17.
A MÓKUSERDŐA repülőgép leszállóhelye közelében folyóvíz hangja szólt. Turner is hallotta, míg a g-hálóban forgolódott lázában vagy álmában: víz a kövön, az egyik legősibb dal. A gép okos volt, olyan okos, mint egy kutya, bedrótozott rejtekösztönnel. Turner érezte, hogy meginog a futóművén valahol a beteg éjszakában, majd előrekúszik, ágak kaparásszák és súrolják sötét plexijét. A repülőgép a mélyzöld árnyékba siklott, és besüppedt, a karosszériája vinnyogott és nyikorgott, ahogy lehasalt az agyagba és a gránitba, akár egy ördögrája a homokba. A szárnyain és a törzsén befoltosodott és besötétedett a mimetikus polikarbon borítás, ugyanolyan színű lett, mint a holdsütötte kövek és az erdei talaj. Végül elnémult, és nem hallatszott más, csak a víz csörgedezése.
Úgy ébredt fel, mint egy g
