1.
Homályog az ég a falu felett. Egy leveles kapunak kitárt szárnyai között sudár asszonyszemély áll. Fürkészve kémlel a magasba. Két harmadfüves kabala kocogott el az imént üresen zörgő, hordó szekérrel. Máté gazda térdverő fehér ingben ül a távolodó szekér bakján” a hintálva haladó lovak fara felett. Siritett kenderostor hersenti a levegőt:
– Gye, te!
Kerekes Máténé, Róka Ersze megnézi az eget, azután fordul a tovamenő szekér után. Szája elé tölcsért csinál:
– Máté-é! Sziesszen! Veresz iégen a humáj!
A veres felhőhomály másnapi esőt jelez. Tudja ezt Máté. Reá bólint, s feleletül jót húz a lovak farára. A zörgő kerekek sűrű, ezüst porfátyolt vonszolnak maguk után. Ersze fohászkodva csukja a kaput:
– Czak bié hordaná sziénáckát esző előtt!
A kapu előtt hápogó kiskacsák totyognak. Ép
