2.
Fölszívta a nyár; elnyelte, csendes, se víg, se szomorú szemlélődésbe ringatta örökké kutató, figyelő szellemét a falu csendesebb ütemű élete. Papírt és ceruzát messzire kerül. Kirívó oktalanság lenne – úgy véli – szavakba önteni a langyos esőként permetező benyomásokat. Jegyezni, talán bizony valami módszer szerint, ahogy Bucureanu professzor ajánlotta? A faluban csak az a jövevény ember jár notesszel és töltőtollal felfegyverkezve, akit „Tanár úr” néven ismer a nép. Már második nyarát tölti itt a Tanár úr, pedig a tavaly is csendőrök tették ki a faluból. Kerekpápaszemű, fénylő tarkoponyájú ember a Tanár úr, nagytudományú, s mondják, hogy odatúlról jött volna, a Kárpátok megül:
– Magyarhonból, hun vót nagy verekedész.
Csak hát kicsit bogaras ember, folyton-folyvást a munkásnép nyomá
