ŐZANYUKA CSAL
Csinos fiatalasszony volt Őzike. Nagy szemében titokzatos, nedves fény lobogott.
– Izgalomvágy és szemérem! – mondták volna Őzike szeméről az udvarlói, ha embernyelven beszéltek volna. Ám Őzike udvarlói közönséges őzbakok valának. Dühös és zsarnoki hímek. Egyáltalában nem hízelegtek Őzikének. Csak egyszerűen szemet vetettek rá, mikor szemrevalóvá cseperedett, nagylányos pipiskedéssel kezdett szökelleni és megérezte, hogy nézik. Két karcsú hátsó lábát nézték, s az valóban szép volt és izgató. Őzike a forrásban is látta már, meg is bámulta magát feldobogó szívvel. Egy őzlány lábát sem fedte oly sűrűn és csillogón az aranybarna szőr, mint az övét. És noha nem látta, mert az őzek nem látják a hátsó felüket, azt is érezte, hogy az ő fehér foltja a farán sokkal vakítóbb és ingerl
