1992
A világra lassanként álomszerű köd ereszkedett. Az éjjeleim nappallá változtak, kizárólag akkor voltam képes elaludni, amikor fent világított a biztonságot nyújtó nap. Úgy aludtam végig a hétvégét, hogy a bátyámmal alig találkoztam.
Éjjelente az íróasztalomnál ültem, és történeteket írtam, vagy olvastam tovább. Szemhéjam sokszor nem engedelmeskedett: ólomszerű súllyal akart lehúzódni, de hiába, amint az álmok homályos tengerére érkeztem, villámszerű áramlat húzott keresztül a testemen.
Anyám arcát láttam magam előtt, elkenődött vérvörös rúzzsal, amint szélesen vigyorogva vágja a falnak a fejemet. Láttam az őrületet megcsillanni kék szemében, mielőtt meghaltam volna.
Aztán felébredtem. A halálfélelem miatt órákon keresztül újra éber maradtam. Anyám villanó tekintetét képtelen volta
