Maradj velem

1992

1992

A szüleink nagyon fiatalon házasodtak össze. Margaret Thompshon és James Pennington egy házibuliban ismerkedett meg New Yorkban. Apánk ekkor végzős volt a főiskolán, amíg anyánk hétvégi lazításra érkezett a városba, csupán tizenhét évesen. Ahogy azt kell, egy könnyed egyéjszakás kalandba bonyolódtak. Valószínűleg sohasem lett volna több közük egymáshoz egy futó kalandon kívül, hogyha Chris nem érkezik meg váratlanul. Apánk gazdag, New York-i család sarja volt, amíg Margaret egy egyszerű kisvárosi lány, aki el sem gondolkozott a továbbtanuláson. Apa felelősségteljes huszonéves lévén azonnal elvette feleségül a fiatal és gyönyörű Margaret Thompshont. Ezt apai ágon a nagyszüleink igen rossz néven vették, hiszen James felhagyott a tanulmányaival, hogy rendes munkát szerezzen, amellyel képes lesz eltartani a családját. Apánk csekély támogatást kapott igen tehetős nagyszüleinktől, de egyedül kellett tovább boldogulnia.

Egy Glens Falls nevű, New York állam északi részén található városban nőttünk fel. Az első évek egészen szépen alakultak, James segített az otthoni teendőkben, anyánknak nem kellett egyedül maradnia Chrisszel. Két év sem kellett hozzá és anyánk újra terhes lett, velem. A születésemmel minden felborulni látszott. Apánk másodállást vállalt, mivel egy négytagú családot kellett eltartania. Húszéves anyánk pedig mély depresszióba süllyedt, és hamarosan az alkoholban találta meg egyetlen vigaszát.

Chris véget nem érő gondoskodása már négyéves kora előtt elkezdődött. Csupán hat-hét hónapos lehettem, amikor anyánk annyira kiütötte magát, hogy egy teljes álló napra felém sem nézett. Apa tizenkét órás műszakot vállalt, ezért az akkor alig négyéves bátyám adta a számba a cumisüveget és tejjel itatott. Természetesen ezt csak apánk elbeszéléseiből tudjuk.

Anyánk keze sokszor eljárt kisebb korunkban is. Szigorú szabályok szerint éltünk, amit igyekeztünk betartani, mert durva verések jártak büntetésként. Főként a bátyámon csattant az ostor. Margaret Pennington hangulata és alkoholizmusa az évek során egyre csak rosszabb és rosszabb lett.

Igazán 1992-ben borult fel fenekestül a kényesre felépített egyensúly. Életem legforróbb ősze volt, amelynek egyetlen izzadságcseppjét sem fogom elfelejteni. Apánk munkája egyre többet követelt, James Pennington pedig nem verte ki a fejéből, hogy mind a két fiát egyetemre szeretné küldeni. Utazóügynökként tevékenykedett, ezért sokszor heti két-három éjszakát is távol töltött. 1992 őszén hetekre el kellett mennie, hogy távolabbi államokat is célba vehessen.

Anyánk otthon töltötte napjait. Hivatalosan házimunkával és a gyerekneveléssel foglalkozott, de ezekre határozottan kevés figyelmet fordított. Helyette imádta szórni a pénzt ruhákra, parfümökre és mindenre, ami egy tiszteletreméltó kertvárosi asszonynak kellett. Sokszor napokig ki sem mozdult a házból, csak éjszaka vette nyakába a környéket.

Kívülről normális családnak tűnhettünk. Addig a bizonyos őszig nem kerültünk a figyelem középpontjába, minden zárt ajtók mögött zajlott.

Élénken emlékszem arra az első iskolai napra. Chris lehorgasztott fejjel ült a második lépcsőfokon, mellette új hátizsákja hevert. Tizenöt éves kora ellenére gondterhelt arckifejezéssel nézte apánk készülődését. Apa ekkor késő harmincas éveit taposta. A testvérem egyre jobban kezdett hasonlítani rá, mindkettőjüknek rövidre nyírt haja volt és élénkzöld szeme. Apa hajszíne sötétebb árnyalatban játszott Chrisénél, aki anyánk sötétszőke haját örökölte. Mindketten szabályos vonású, vékony testalkatú férfiak voltak. Chris idősebb korára szinte kísérteties mása lett James Penningtonnak.

Nekem akkor két hónapom volt hátra a tizenharmadik születésnapomig. Világoskék szemem volt, amely abszolút anyáéra hasonlított. Sietve kentem a mogyoróvajas szendvicseimet, miközben minden egyes apám és bátyám között váltott szóra hegyeztem a fülemet.

– Öt éjszakára kell elmenned?

Bedobáltam az ebédet a táskámba, éppen csak szalvéta került rájuk. Az ajtóból akartam tovább figyelni a beszélgetést. Vállamat az ajtófélfának támasztottam, néztem, amint testvérem a hajába túr és tornacipős lábával dobol a lépcsőn. Apa éppen a nyakkendőjét kötötte az előszoba tükrében, csak egyetlen pillantást vetett Chrisre:

– Gyorsan el fog repülni, ne aggódj! Sietni fogok vissza hozzátok.

Pulzusom hirtelen gyorsult fel az új információtól, mivel apa öt napra még sohasem ment el otthonról. Megtörtem a hallgatásomat:

– Ha ezt előre tudtad, miért nem szóltál?

– Tegnap már az ágyban voltatok, amikor csöngött a telefon. De szombat délelőtt már itthon leszek!

Hatalmasat bucskázott a gyomrom az egyedüllét gondolatától, még a mogyoróvajas szendvicstől is elment a kedvem. Apa mellém lépett, és szorosan magához ölelt, kellemes arcszeszillatot árasztott magából.

– Ne aggódj, David! Szuper lesz az első hét, hétvégén pedig együtt elmegyünk valahova.

Bólintottam, miközben néha felpillantottam az emeletre, ahonnan egyetlen nesz sem hallatszódott le. Anyánk általában csak tizenegy óra környékén ébredt fel. Apa eközben Chris haját is összeborzolta.

– Indulás, fiúk, még a végén elkéstek az első napon, és az nem lenne szép!

Egy biztató apai mosolyt kaptunk útravalóul erre a hétre. Jól az emlékezetünkbe kellett vésnünk, hogy ne felejtsük el szombatig.

Apa hamarosan elindult az autóval, mi pedig gyalogoltunk az iskola felé, amely csak pár utcányira volt tőlünk. Chris szinte azonnal felém fordult, óvatosan megragadta a vállam. Arcán továbbra is mély barázdák húzódtak.

– David. Én ma csak négy óra felé végzek a suliban, fél öt lesz, mire hazaérek.

Hatalmas gombóc nőtt a torkomban, ennek ellenére nyeltem egyet.

– Az órarendek a hűtőn vannak, úgyhogy semmiképpen ne érj haza kettő után, világos?

Megrántottam a vállamat, hogy lerázzam a testvérem kezét.

– Nem vagyok már csecsemő! Nemsoká tizenhárom leszek.

Chris felsóhajtott, megcsóválta a fejét, majd tovább indult az iskola felé. Hiába volt hűvös a reggel, hirtelen elöntött a melegség.

– Csak két és fél órát kell kibírnod vele, mire hazaérek. Kérlek szépen, ne csinálj semmi hülyeséget, öcskös!

Mondataink komolyságától újra összeszűkült a gyomrom. A szabályok elképesztően szigorúak voltak, hogyha apa nem volt otthon. Chris ilyenkor folyamatosan büntetéseket kapott, testét kék-zöld foltok borították, emiatt nem is szeretett rövid ruhákban járni. A meleg ellenére most is farmer és hosszú póló volt rajta.

– Csak legyél pontos! – mondta utoljára Chris.

Sajnos, nem sikerült megfogadnom a tanácsát.