1992
A gabonapelyhes polc előtt álltam, és próbáltam kiválasztani, hogy mit is szeretnék enni a következő héten reggelire. Percek óta szobrozhattam ott a színes dobozok előtt, ami biztonsággal takart el anya és Chris elől. Reggel tízkor teljesen elképedtem azon, amikor anya bejelentette, hogy el szeretne menni velünk bevásárolni. Apa rábólintott, neki fogalma sem volt róla, hogy ez mennyire abnormális. Emlékeimben kutattam: utoljára kilencéves koromban vásárolhattam együtt anyámmal.
Aznap végig feszengve éreztem magam, semmit sem akartam leemelni a polcokról. Bezzeg, amikor apával voltunk, akkor mindenért könyörögtem. Akkor viszont sem a csokik, sem a rágók, sem a sütemények nem voltak vonzók, én csak haza akartam menni.
Chris arckifejezését sem kellett sokáig fürkésznem, hogy leolvassa
