1992
A szobám tükrében tapogattam felsértett arcomat. A zúzódás erősen dagadt, hiába adott Chris egy zacskó fagyasztott zöldséget. A történtek után a bátyám szokásával ellentétben magamra hagyott. Nem is bántam, hiszen kedvem sem volt gondolkodni. A hátam sajgott, az arcom lüktetett, érzelmi világom kiüresedett. Tagjaim alig engedelmeskedtek nekem, amikor mozgást akartam kicsikarni belőlük. A fájdalmamon apa itthonléte sem tudott segíteni, ami elvette az utolsó reményt, amibe eddig kapaszkodtam.
Nem mozdultam a tükör elől. Az sem zavart, hogy a szívem vadul zakatolt, és sípolva szívtam be a levegőt. Ha a halál jut osztályrészemül tizenkét évesen, akkor elfogadom. Magamban persze fohászkodtam a megmentésemért, egy égi jelért, ami kihúz engem ebből a gödörből.
Kopogtattak az ajtómon, ami
