TRILLÁKEgy kerek évből öt hónapon át, szinte mindennap, az ébresztőóra csörgésére nyílik a szemem, aztán, miután nagy nehezen magamhoz térek, általában, fel is kelek.
Nem úgy az év további részében, a maradék hét hónapban.
Akkor ugyanis, az óránál sokkal kedvesebb, barátságosabb hang ébreszt, az ablakom előtti fák lombkoronájában tanyázó, nálamnál is korábban kelő madarak hangja.
Ezek között aztán akad mindenféle csodás trilla, rigófüttyel kevert verébcsivit, s a tarkabarka had csicsergésébe vegyülve nem marad el a harsogó „kicsit ér” s a „nyitnikék” sem.
Nappal a kuvikot hallgatva számolom, éveimből mennyi van még hátra, s néha bagolyhuhogás is hallatszik. A fekete–fehér–piros tollú fakopáncs csak kopogtat, miközben keresve kutat és gyógyít.
Furcsán, rövidet kotkodálva kiált hajnalok
