– A levelet az anyu fehérneműs szekrényébe tettem. Ha kezdi kérdezni, hogy miért nem jövök már haza ebédelni a bankból, te mondd neki, hogy nem tudod, de azt láttad, hogy hagytam számára egy levelet. Jó?
– Hát, jó, ha muszáj.
– Most már meg kell lennie – mondta Margitka. – Nem köszöngetek neked, Györgyi, hiszen hazajövök, és éppen olyan rendes leszek hozzád, mint te voltál velem. Az Emil-dologban is – mondta hirtelen, és megszorította a kezemet.
Talán ez a felnőttes kézszorítás kábította el végképpen a kótya fejemet, hogy nem kiabáltam ki anyunak a Margitka dolgát, hanem még boldognak éreztem magamat, mint azok, akik valami jóra tartó dologban cinkosok.
Mikor lefeküdtem, láttam meg, hogy véres a kezem feje. Oda se neki, majd beszárad. Imádkoztam, hogy Dezsi írja meg a címét, és legyen
