Az történt, hogy Margitka még este ki akarta vinni a koffert az állomásra. Hát ez sikerült is, részben. Anyu odaát volt Bonyhaiéknál, Marci meg ki tudja, hol. Egészen nyugodtan „dolgoztunk”. Még csak át sem mentem Priscáékhoz, mint először terveztem, hanem egy kis erőlködéssel a mi oldalunkról feltornáztam magam a kerítés tetejére. Góbiánné éppen az esti mosogatóvizet löccsintette ki az udvarra, és nagyot nézett, hogy ott állok a Priscáékkal közös kerítés tetején, s a lehajló tető felé nyúlkálok, de nem szólt semmit. Más meg éppen nem járt az udvaron. A Priscáék kertjében tán még a csigák s a bogarak is egy szálig aludtak. Semmi sem moccant. Csak a vadribizli leveleinek facsaró illata csapta meg az orromat. Elég kényelmesen, négykézláb felmásztam a tetőn a szellőzőlyukig. Kétségbeejtő felf
