A falon, egy kopott rámában, édesapja fényképe függött. Néztem a képet, és arra gondoltam, hogy mit fog szólni apám ehhez a házassághoz.
– Az öregemet nézed? – kérdezte.
Bólintottam.
– Mikor halt meg édesapád?
– Harminckettőben. Tüdőbajban. – Kifeszítette mellét, és nagyot ütött rá. – De mi egészségesek vagyunk, kisöreg.
– Csacsi, nem azért kérdeztem.
A konyhából Magdus hangja szűrődött be. Akkor tizenhat éves, szép, fejlett kislány volt.
– Bár a húgomat féltem egy kicsit, az orvosok azt mondják, hajlamos a tébécére.
– Majd én vigyázok rá.
– Nos – kérdezte egy idő múlva –, elmenjek az apádhoz, és tőle is megkérjem a kezed?
– Ne, Pityukám, egyelőre ne. Előbb én beszélek vele. Apa nehéz ember.
Amikor a „jó hírrel” hazamentem, társaság volt nálunk – apa régi barátai. Csupa „mindenr
