Amikor negyvenkilencben Péter szabadságra hazajött, és felkereste Pistáékat, idegenekként üdvözöltük egymást. Kellemetlen és kényelmetlen volt ez a találkozás, és bármennyire is szerettem Pistát, mégis felkavart az első szerelem emléke. Péteren már meglátszott a többéves diplomáciai szolgálat hatása. Csak én tudtam, hogy mennyire fegyelmezi érzelmeit. Megzavart ez a titkolódzás, és megkeserítette boldogságomat. Magukra hagytam őket, és elmentem sétálni. Hűvös északi szél volt, de a közelgő tavasz már ott lapult az arcomra ragadó, nedves szélben. Akkor éreztem először félelmet. Pista tiszta szerelme, ragaszkodása, szinte gyerekes hite megszégyenített. Nem lehetünk méltók egymáshoz mindaddig, ameddig az én mindennapomat beárnyékolja a múlt. Azzal az elhatározással indultam haza, hogy történj
