Észre sem vettem, amikor Szilárd átölelt, csak forró lélegzetére, halk, biztató hangjára figyeltem fel.
– No, drágám… Nem valószínű, hogy leüli. És ha mégis úgy alakulna… Nem vagy egyedül, jó barátok állnak melletted… – Remegő keze a tarkómra csúszott.
Magamhoz tértem. Felálltam.
– Köszönöm, Szilárd, nagyon köszönöm.
Megfogta a kezemet.
– Ne hagyd el magadat, drágám… Nem szabad… Nézd… nem akartam még megmondani, de… szóval írj egypár sort, valószínűleg el tudom juttatni a férjednek… Holnap hozd fel…
Pár sort írtam, és izgalommal telt el az egész napom. Estefelé felkerestem. Kedvesen fogadott, és arcán szomorúság ült.
– Rendben van minden, drágám. Van valaki, aki átadja férjednek a levelet. Szörnyű nagy a kockázat. – Felállt, sétálni kezdett. Furcsa hangulat kerített hatalmába. Minth
