– Tudod, mit éreztem én azokban a percekben? Azt, hogy azok ott hárman engem semmibe sem vettek, komolytalan, megtévedt tacskónak tartanak, eltévelyedett báránynak. Gyűlöltem őket. Igenis, én akkor azt szerettem volna, ha Pistával együtt megvernek, megkínoznak, elítélnek. Nekik, az elvtársaimnak akartam bebizonyítani, hogy én is szilárd, megbízható, és legalább olyan elvhű vagyok, mint ők. S azok ott hárman nemcsak ettől a lehetőségtől fosztottak meg, hanem elzártak az elvtársaimtól. Gyanúba kevertek, megaláztak. Megsértettek, és ez érzelmileg még jobban eltávolított tőlük.
– Azt hiszem, értelek – mondtam.
Péter sokáig hallgatott.
– Nem is tudom, hogy miért mondtam el mindezt neked. Mindegy, elmondtam. Még csak azt szeretném megmondani, hogy az én utam valóban nehéz volt. Sok nehéz fela
