– Tessék, Tomek úr – mondtam halkan.
– Nézze, Ágnes… én nem akarom magát őszinte beszédre kényszeríteni. Érthető, hogy nem bízik bennem. Mit tud maga rólam? Semmit. Legfeljebb pletykát hallhatott. Biztosan sok igazság van a mendemondákban, de én mégsem az vagyok… Ágnes… én tudok magáról mindent…
Olyan erősen nyomtam meg a kihúzótoll hegyét, hogy elgörbült. Rám nézett, aztán a tollra, és mosolyogva folytatta.
– Azért ne tegye tönkre a tollamat… és ne ijedjen meg.
– Mit tud? – kérdeztem bizonytalanul.
Felvonta dús szemöldökét.
– Elég, ha annyit mondok, hogy maga nem elvált asszony? Vagy tegyem hozzá, a férje börtönben ül?
– Mit akar tőlem, Tomek úr?
– Ágnes… Szeretem magát. – Felállt, hozzám lépett, és az asztal szélére ült. – Nem ismerem a természetét, semmit sem tudok a jelleméről,
