Aranka meglepetése majdnem megdöbbenés volt. Évek óta nem láttuk egymást. Nehezen indult a beszélgetés. Azt gondoltam, hogy Aranka ismeri a tragédiámat, ezért egy szóval sem említettem.
– Azért igazán eljöhettél volna hozzám néha – mondtam neki.
– Valóban – válaszolta –, az időmből kitelt volna, de nem hívtál sohasem.
– Hívni? Hiszen te nem vagy nekem idegen, Arankám…
– De nem is vagyok már a kis mindenes. – Elmosolyodott. – Ne érts félre, Ágnes. Én nem tudhatom, hogy Kunék, ha már nem cselédlányként megyek hozzájuk, szívesen látnak-e. Én nem kezdhetek barátkozást, de hozzád örömmel megyek, ha hívsz. Aztán, hátha nem tetszettem volna a férjednek.
Gyanúsan néztem rá.
– Pistának?
– Igen. Eléggé morc alak.
– Hát te… te nem tudod?
– Mit kéne tudnom, Ágikám?
– Te nem tudod, mi történt
