– Mindenem te vagy – suttogta. – Már csak te maradtál nekem.
– Pityukám, édes… – Látta rajtam, hogy biztató szavakat keresgélek. Finoman megrázta a fejét.
– Nem, Ágnes, ne vigasztalj… én most már tudom, hogy mi a szerelem. Súlyos árat fizettem…
Azelőtt sohasem mondott efféléket. Szerelmét szavakkal nem tudta kifejezni. A szerelemben szófukar volt. S lám, most szerelmes szavakat suttog. Nem tudtam, mit válaszoljak. Mit is válaszolhattam volna? Hallgattam hát. Aztán hosszú gondolkodás után váratlanul megkérdezte.
– Volt valakid?
Felkészültem én sok mindenre, de arra nem számítottam, hogy első kérdése ez lesz. Szeretném, ha megértenéd, nem a józan észé, a hűvös logikáé voltak a találkozás első percei, hanem az ösztönöké. S én a pillantásából, arcizmának rezdüléséből, hallgatásából vagy ö
