38. – Halló, Liza! Mindenképpen beszélnünk kell egymással. – Áron, már két hete, hogy elköltöztem. Tudod, hogy terhes vagyok és mégis csak most kerestél meg. Azt hiszem, ez mindent elmond a kapcsolatunkról. – Szerintem meg az mond el mindent a kapcsolatunkról, hogy kész tények elé állítottál. Nem kérdezted meg, akarok-e még egy gyereket, tekintve, hogy nekem már van négy lányom. Az isten szerelmére, négy lányom van! Továbbá azt sem tudattad velem, hogy nem védekezel. – Azért nem védekeztem, mert azt hittem, hogy már nem eshetek teherbe. És tudom, hogy fogalmad sincs róla, hogy hány éves vagyok, mert teszel rá, pedig számtalanszor beleüvöltöttem már a füledbe, hogy ebben a szaros évben kereken negyvenöt leszek! Nem tudom, mennyit konyítasz a biológiához, de talán azért kapiskálod, hogy

