One Night Only

2.

2.

Reni, az én ábrándos lelkületű hugicám kereken harmincéves és szingli. Ő azt a kifejezést támogatja a családi állapotára, hogy facér. Azért ilyen finomkodó, mert könyvtáros a lelkem. Egy ábrándos lelkületű, facér könyvtáros, egyben online társkeresési szakértő. Lelkifurdalásom van, hogy a kórságommal tönkreteszem a születésnapját.

Ha nem ütött volna be ez a rák, akkor hatalmas partit szerveztem volna neki, vetkőzős táncos fiúkkal, meg transzvesztitákkal – csak azért, mert remek humorérzéke van.

Mindezek helyett egy albérletben ülünk a kanapén, én egy cicafejes, Reni egy kutyafejes, nevetségesen ormótlan plüsspapucsban.

– Mikor kezdődik a kemo? – kérdezi olyan könnyedén, mintha csak arról érdeklődne, hogy kölcsönadom-e neki valamelyik cipőmet.

– Még meggondolom – vonom meg a vállam, és belekortyolok a pezsgőmbe.

– Ezt nem teheted! Ezen nincs semmi meggondolni való! Mész és kész! – mondja olyan izzó intenzitással, hogy hirtelen anyánkat látom magam előtt, és ettől érthető módon megrémülök, ugyanakkor túlcsorduló öntudat tölt el.

– Drágám! Ez az én testem és az én életem. Hadd már én döntsek róla!

– Nem lehetsz olyan önző, hogy ezt a gyönyörű testet veszni hagyod – csücsörít, és anyám rémképe szerte is foszlik. – Elismerem, hogy szemetek a faszik, de ez akkor is undorító önzés lenne részedről!

– Szeretlek, te hülye gyerek! – mondom neki, és meghúzom a copfját. – Dobd már el ezt a debil szemüveget, és hordj kontaktlencsét! – utasítom megrovón, és megölelem.

– Nem hagyhatsz itt! – szorít magához, és érzem, ahogy vadul kalapál a szíve.

– Nyugi, eszemben sincs, hogy itthagyjalak, hugi, csak egy kis időre van szükségem.

– Nem kell félned, én végig itt leszek melletted, nem, mint ez a soha nem volt betyár Rózsa Sándor – szipogja. – Ha a kemótól kihullik a hajad, természetesen én is levágatom, és szuper parókákat csináltatok belőle! Mindkettőnknek extramenő, rövid fazonokat, mint Halle Barrynek a Macskanőben! Ne nézz így! Csak nem képzelted, hogy én kopaszban nyomom, amíg te menőzöl?

– Te aztán meg tudod vigasztalni a halálba menőket, áve! – veregetem meg a hátát. – A betyár egyébként holnap érkezik – vetem oda lazán, csak hogy emiatt még ne sajnáljon pluszban, és mint a mesében, fordul is a kulcs a zárban.

– Ó, hát igazán nem kellett volna! Miattam hazarohanni, meg a nehezen megkeresett pénzedet költeni! – kezdi Reni összecsapott tenyérrel, köszönés helyett.

Sanya szerencsétlenül áll az ajtóban, látom a szemén, amikor leesik neki.

– Ne haragudj, Reni, de rohantam haza Emmához, teljesen kiment a fejemből a szülinap, de minden jót kívánok, majd bepótoljuk egy alkalmasabb időpontban. – Sután a húgomhoz lép, és egy atyai csókféleséget nyom a feje tetejére.

– Spongyát rá! – legyint Reni fensőbbségesen. – Akkor nekem ki kell lépnem, ha nem akarok elkésni a szülinapi online randimról. Majd holnap elmesélem, hogy mi volt, na pá! – int, aztán utolsó döfetként még visszakiált:

– Géza üdvözöl mindkettőtöket! Tegnap futottam össze vele, és ismertettem a tényállást. Szuper meglepetést talált ki neked! – mórikálja magát, és olyan szúrós szemmel néz Sanyára, hogy azzal a tekintettel még az én rákomat is ki lehetne füstölni a föld színéről.

– Hogy érzed magad? – kérdezi Sanya, egy hőlégballonnyi megkönnyebbülést kifújva, ahogy bevágódik a bejárati ajtó Reni mögött, és lehuppan mellém a kanapéra. Belemarkol a tenyerembe, és megszorítja. Gondolom, hogy ezt olyan bátorító gesztusnak szánja.

– Felmondtam – szorítom vissza úgy, hogy felszisszen.

– Nem baj, megoldjuk. Majd több tesztet vállalok, nem probléma.

Látom rajta, hogy fáj neki, amit mond. Általában azt hiszem, hogy minden fáj neki, amit valaki más miatt kell megtennie, vagy akár füllentenie kell valaki miatt.

Rózsa Sándor – nevével kontrasztban teljesen ellentétes leképezése a hírhedt betyárnak. Ezt az ellentétet próbálja mindenki feloldani. Az ismerősök és a barátok körében egyszerűen csak „Rózsasándor”-nak hívjuk. Így, folyamatosan. Mi ezt roppant poénosnak tartjuk, de tisztában vagyunk vele, hogy ezen könnyen megsértődhet, ezért természetesen a jelenlétében nem használjuk ezt a közkedvelt formulát. Ha kettesben vagyunk, akkor én egyszerűen Sanyának hívom. Még ezért is morgott egy kicsit, de fél év alatt hozzászokott, és mára már kedvesnek találja. Persze egészen más lenne a véleménye, ha elmondanám az elméletemet a keresztnevéről. Szerintem ugyanis van egy erősen lefelé lóduló tendencia, ha a Sándorokról beszélünk. A tápláléklánc legtetején a csúcsragadozók, a Sándorok állnak. Alattuk a sznob Alexek, aztán a Sanyik, majd a kétértelmű Sancik, utolsó előttiek a Sanyák, épphogy megelőzve az árok szélén kimúlt Sanyilót. Nagyjából ennyi.

Sanya mindenben masszívan passzív, de az a röhej, hogy pont ez tetszett meg benne. A totális kiégés és a világmindenség iránt tanúsított abszolúte unott fásultság és a hozzá társuló cinikus humora miatt ellenállhatatlanul szexinek találtam, és kihívást éreztem abban, hogy tűzbe hozzam. Az első pár hétben ez sikerült is, de ezt az állapotot nem nagyon tudtam huzamosabb ideig fenntartani. Az irántam való lelkesedése ugyanúgy elmúlt, mint minden más iránti lelkesedése, amivel valaha találkozott az életben.

Bár a mostani munkáját, azt hiszem, élvezi. Próbavásárlóként kiélheti azt a kekec természetét, ami miatt Reni nem kedveli. Alaposan kielemezgetheti a bankokról, autószalonokról, meg mit tudom én, még mikről írt jelentéseiben, hogy adott alkalmazott udvarias volt-e, a munkáját milyen lelkesedéssel végezte, elegáns volt-e a megjelenése, motiváltnak tűnt-e satöbbi. És persze – bár senki nem kérte tőle – kifejtheti, hogy az adott cégeknek milyen területen kéne továbbfejlődnie, vagy hol volna ideálisabb és praktikusabb helyen az üzlethelyisége vagy a telephelye. Jó tanácsokat, azt mindenkinek tud adni.

– Nem kell több tesztet vállalnod. Természetesen keresek valami itthonról végezhető munkát.

– Egyszer az életben végre bízz meg Rózsa Sándorban! Igaz, hogy nem egy Géza, sőt még csak egy valamirevaló betyár sem, de azért talán el tudja tartani a nőjét! – fakad ki, és idegesen felpattan mellőlem.