28
Órák hosszat üldögélünk a Gerling temetőben. Elmondom Inának, mi történt az éjszaka óta, amikor Laistában meglátogattuk a sövényboszorkányt. Elmondja, hogy Elias rendbe fog jönni – ha csak az ő nagyszerű akaraterejének múlik, el is hiszem neki. Mire elfogy a mondanivalónk, a nappal fakulni kezd, felkel a fényes hold. Énem egy része fanyarul elmélkedik azon, hogy tizenkét élethossz és minden, amin átmentem az Everlessből való elmenekülésem óta, ilyen rövid idő alatt részletesen elmondható.
– Mindig gondoltam, hogy van valami körülötted – folytatja Ina. – Amióta csak találkoztunk Everlessben. Valami titok, valami szomorúság.
Az everlessi idő emlegetése – milyen egyszerű volt az élet a mostanihoz képest! – a szívembe hasít. Lesütöm a szemem. Lehet, hogy Inához hasonlóan az én arcomra is
