3
A batár ajtaján van egy rozsdás vasrudakkal tagolt, kicsi, szögletes rés. A következő három napban ez lesz az ablakom a világra. A katonák toronyiránt vágnak keresztül Semperán, kerülve a városokat, az erdőkön és a lapályokon át haladva. Elképzelem a csőcseléket, ahogy nekiesik a rabszállítónak, amely a királynő gyilkosát hozza.
A katonák ételt és vizet tolnak be a résen, de alig eszem. Testemben csak a dühnek meg valami fojtott, állandó rettegésnek van helye. Minél tovább megyünk keletnek, a felkelő nap irányába, annál inkább úgy érzem, hogy valami hozzám szegődik. Mintha a bennem eltemetett Alkimista ismerné az utat a tengerparti palotához, és alig várná, hogy odaérjen.
Két napkelte után látom meg a párás reggeli fényben, hogy a nekem jutott szilánknyi világ megváltozott: az erdőség
