9
Mintha kihúznának a tengerből. Az oldalamra fektetnek valami kemény felületen, és a lapockáimat püfölik, amíg ki nem köhögöm a lenyelt tengervizet. Aztán felemelnek, áthelyeznek egy padra, pokrócba tekernek. Még ahhoz is gyenge vagyok, hogy kinyissam a szememet, csak köpködöm a tengervizet, és levegő után kapkodok. Körülöttem elmosódó lépések és hangok áramlanak. A tenger dühösen ostromolja a deszkákat, mintha bőszítené, hogy elveszített
Azután – fájdalom. Iszonyú, borotvaélesen hasogató kín. Nem fojthatom vissza a sikoltást.
Valaki az ölébe veszi a fejemet, szelíden megtörli vizes arcomat, és még szorosabban bebugyolál. A fájdalom gyenge lüktetéssé csillapul. Caro, gondolom révetegen. Ez az ő beteges érzelgése.
Ám ezek a kezek nagyok, melegek, gyengédek, és csak félig ismerősek. Ami
