– Meglep, hogy sövényboszorkánnyal találkozom Bellwoodban – mondom, hogy ne kelljen ilyesmire gondolnom. – Itt nincs tandíj?
Liam elpirul. Megköszörülik a torkát, de nem szól. Megyünk még egy darabig, mielőtt lassítana. Előttünk ősi rom áll, egy épület váza, nagyjából akkora, mint Everless kocsiszínje, a falak megroggyantak, két tornya félig összeomlott, egy torony még megvan, egészében olyan, akár egy kis kastély. És mintha a fű meg a hó összeesküdtek volna, hogy kerülik ezt a helyet, körülötte egy sávban csak a puszta föld van, bár az is lehet, hogy hamu.
Valamiért mégis vonz. Alig tudom megállni, hogy odafussak és a hamuba fúrjam a kezem.
– Ez itt…?
Liam bólint.
– A Tolvaj Erődje. Ahol valaha az Alkimista élt.
Elakad a lélegzetem. A düledék szürke, háromcsúcsú foltot mázol a hűvös
