Julian meg én órákat töltünk Hyman Schulman 1945-ös leveleinek tanulmányozásával, összehasonlítjuk a bankjegyen lévő írással, amelyet ugyanabban az évben vetettek papírra.
Semmi kétség. A kézírás azonos.
Lily el van képedve, nagyon izgatott. Olyan jó ilyen boldognak látni!
– Huszonnégy órát mondtál, Dov! És nyolc óra alatt megtaláltuk! Nyolc óra alatt! Hihetetlen!
Szomorúan hallja, hogy Hyman Schulman már nem él.
– A családját azért megpróbálhatjuk megkeresni, Száfta – mondom. – Talán ők is tudnak valamit.
És ekkor kezdődik csak igazán a nyomozás.
Arlene-nel kezdjük. (A New York Times újságírója szerencsére megemlíti, hogy a következő Schulman-nemzedék már c nélkül írja a nevét.) Kiderül, hogy Arlene művész. Megtaláljuk a weboldalát, amelyen még a POBA-t is említi, úgyhogy biztosan
