Az utat a Mizrachi, a vallásos cionizmus angliai központja szervezte. A csoport nagy része Londonból és környékéről érkezett, de voltak résztvevők Leedsből, Manchesterből, Salfordból, sőt még Izraelből is. Többségük nem sokat tudott a holokausztról – ahogy akkoriban szinte senki. Volt, aki olvasott néhány könyvet vagy látott filmeket. Korban legtöbbjük inkább Esztihez állt közelebb, mint hozzám. Ő a harmincas évei vége felé járhatott, a legkisebb fia, Danny iskolában volt, úgyhogy el tudott szabadulni egy hétre. Én voltam az egyetlen holokauszttúlélő a csoportban. Hogy miért akartam visszatérni Auschwitzba? Erre nagyon nehéz válaszolni. A legtöbb túlélőnek – köztük a húgaimnak – esze ágában nem volt visszamenni. Hiszen már akkor újra átélte a borzalmakat az ember, ha csak rágondolt. Én vi

