Vár ránk a pillanat

Egy

Oliver

– Két hét, Oliver! Két rohadt hét, és még a közelében sem vagyunk annak, hogy készen legyünk! Már megint! Megint ezt csinálod velünk! Meg tudnálak fojtani. Itt helyben, azonnal ki tudnám tekerni a nyakad – őrjöng a húgom, miközben aláír valami papírt, amit az egyik építőmunkás tesz elé.

Az utánozhatatlan vigyoromat villantom Stellára, miközben a munkás kikerekedett szemmel halad tovább. Én már hozzászoktam az ikertestvérem kirohanásaihoz. Igaz, eddig mindig sikerült kézben tartanom a helyzetet.

Na, most ez erre az esetre nem teljesen igaz. Kissé kicsúsztak a kezemből a dolgok, de ezt a munkások előtt nem fogom kimutatni. Igazából kurvára be vagyok szarva.

Le kellett mondanunk egy hónapok óta szervezett esküvőt, és vissza kellett térítenünk az összes addig befizetett pénzt, mert még nem álltunk készen a nyitásra. Nagy csapás volt ez a szállónak, és bár azóta sikerült egy újabb esküvőt leszerveznem a közeljövőre tervezett, nem hivatalos nyitóhetünkre, az a helyzet, hogy még mindig nem vagyunk kész.

– Nem lesz semmi baj, Stella.

– Aha. Látod ezt? – kérdezi, és a földre mutat.

– Igen.

– Észreveszel rajta valamit?

Vállat vonok.

– Szürke.

– Gyűlöllek! Istenemre esküszöm, hogy ki nem állhatlak! Ahhoz mit szólsz, hogy beton? A padlónak betonból kell lennie?

– Az alapozás gyakran beton.

Felsóhajt, és égre emeli a kezét.

– Uramatyám, segíts rajtam!

Megszánom az ikertesómat, és átkarolom.

– Nyugi! Rendben lesz. Megérkezik a padlóburkolat, és le is fogjuk rakni, még a vendégek érkezése előtt.

Olyan gyűlölettel teli pillantást lövell felém, amitől a legtöbb férfi fülét-farkát behúzva elhallgatna. Tyűha, de harapós!

– Nem tudhatod.

– Nem, de nem fogok ezen aggódni. Maren tisztában van vele, hogy még meg sem nyitott a szálló, és csakis ezért bérelhette ki kevesebb mint tizenötezer dollárért.

– Na igen, egy rohadt esküvő tizenötezer rugóért… ilyen fantasztikus ötleted is csak neked támadhatott!

– Én is így gondoltam – vágok vissza. Az összes rendezvényért én felelek, én döntöm el, mi mennyibe kerüljön, és én adom hozzá az összes aprócska részletet, ami a megfizethetőből megtérülőt varázsol. Soha nem tartottam magam értékesítőnek, de elég sármos vagyok, és képes voltam bizonyítani. Azon kevés dolgok egyike, amihez van tehetségem – a testvéreim bosszantásán kívül –, az a tervezés. Mindent kirakós játéknak tekintek, és ezt a képességemet arra fogom használni, hogy temérdek pénzt lapátoljak össze.

Legalábbis ez a terv.

De úgy fest, ez az ügy kicsit túlmutat a hatáskörömön.

– Nem, nem volt fantasztikus ötlet. Ostobaság volt leszervezned a nem hivatalos megnyitónkra egy esküvőt.

– Csak nagyban érdemes gondolkodni – visszhangozom apánk jelmondatát, akitől mindannyian elhidegültünk; és azonnal utálom is magam érte.

– Tényleg?

– Ez most csak úgy kicsúszott – vallom be.

Stella felsóhajt.

– Nem tehetek róla, de akkor is azt gondolom, hogy talán túl nagy fába vágtuk a fejszénket.

– Az lehet, de mindent bele fogunk adni. Ha ideiglenes padlót is kell leraknunk, vagy összehordanunk valami faszságot arról, hogy ez az egész csak a rusztikus dekoráció része, megtesszük. Csak mi fogjuk tudni az igazságot.

– Mintha kizárólag a padló nem lenne kész… – Josh bátyám lép be a szobába. Kinyitja a kezében tartott dossziét, és végigfuttatja az ujját a lapon, miközben olvassa:

– A mosogatótálcák késnek, a séf épp most rúgta ki a teljes konyhai személyzetet, merthogy idióták, az előtérben álló kanapé lába törött, a bal szárny emeletén baj van az elektromos vezetékekkel és nem ezt a világítást rendeltük a vendégszobákba… – Rám emeli a tekintetét. – Folytassam?

– Nem tudom, mi mást szeretnél még mondani. Az esküvőt hetekkel korábban lebeszéltem, és fizetnek érte. Ahhoz, hogy felvehessük a kölcsönt, tényleges bevételeket kellett felmutatnunk, és ez sikerült is, miután kivették az összes szobát. Na meg ennek köszönhetően tudtuk szerződtetni a szakácsot, aki most nem annyira boldog.

– Vállalhattunk volna esküvőt azután is, hogy már előrukkoltunk egy jobb tervvel, és feltérképeztük a problémákat a szállóban – dörzsölgeti Josh az orrnyergét. – Csak hát Deliának itt van a baba, Graysont is lefoglalja a két gyereke, Stella meg folyton elszökik Jackkel…

Nagyot sóhajtok, ahogy az utóbbi kép megjelenik előttem, és öklendezést imitálok.

– Undorító.

– Nem szököm el Jackkel – védekezik Stella. – Csak friss házasok vagyunk, akik szeretik a… az erdőt.

– Ki nem állhatod a természetet – emlékeztetem.

– A faborítást szeretem.

– Na, húzz el innét! – felelem rezzenéstelen arccal.

– Nőj már fel! – nevet. – Férjnél vagyok, és van egy gyerekem. Viszont akarunk még egyet, és ovulálok.

– Most komolyan! Kihipózhatja az ember a saját fülét? – kérdezem Josht.

– Kurvára remélem.

Stella a szemét forgatja.

– Fiúk… – Aztán rám szegezi a tekintetét. – A késésekkel meg a problémákkal nem tudunk mit tenni, de kell valami terv. Mivel az esküvő miatt kénytelenek voltunk előre hozni a nyitást, rengeteg túlórapénzt kellett fizetnünk. Tudom, hogy a puszta jó szándék vezérelt, hogy segíts a barátodnak, és felvehessük a kölcsönt, de ezzel tényleg nem kötöttünk jó üzletet.

Amikor Maren helyszínt keresett az esküvőjéhez, abban a reményben hívott fel, hogy még mindig az apámnak dolgozom. Nem volt sok ideje, így aztán megtettem, amit tudtam, hogy kisegítsem, és miután az előző esküvő miatt amúgy is bevételkiesésünk volt, úgy tűnt, csak nyerhetünk az egésszel.

– Ezt értem, de az ifjú pár holnap érkezik, és nem fogok azzal odaállni eléjük, hogy a helyszín nem áll készen. Amit csak tudunk, megoldunk ezen a héten, és kétlem, hogy Maren a végén reklamálni fog.

– Lehet, hogy Maren és Oliver nem fog reklamálni, ellenben akik ténylegesen fizetnek az esküvőért, igen – veti közbe Josh.

És emiatt aggódunk mindannyian. Egy nem hivatalos megnyitó nagyszerű alkalom, hogy feltérképezzük, mi az, ami még nem működik, és megbizonyosodjunk róla, hogy minden készen áll a majdani tényleges nyitásra. Tisztában vagyok vele. Számos alkalommal vettem már részt hasonlóban. De egy esküvőt megszervezni teljesen más tészta. Hatalmas szarvihar várható. Soha nem is egyeztem volna bele, de volt valami Maren hangjában, amit nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Valami szomorúság, ami a lelkem mélyén visszhangzott. Muszáj volt igent mondanom a kérésére, függetlenül attól, hogy mi lesz belőle.

Elkeseredett volt, és éreztem a hangján, hogy sírt, mielőtt felhívott. Először elhessegettem ezt a gondolatot azzal, hogy csak az eljegyzése miatti boldogság ríkatta meg, de… nem is tudom.

Lassan indulnék, de Stella megragadja az alkaromat.

– Várj, a vőlegény neve Oliver?

– Igen… Hiába szeretném azt hinni, hogy csak egy van belőlem, más férfiak is viselik ezt a nevet.

– Azt tudom, seggfej. Csak soha nem említetted a nevét, és nem töltetted ki az esküvői adatlapot a menyasszonnyal, amit kértem, hogy megrendelhessem a szükséges dolgokat.

Stella meg az ő táblázatai. Nem csoda, hogy Jackkel olyan tökéletesek együtt. Jack pont úgy bolondul a papírmunkáért, mint ő.

– Nem gondoltam, hogy még több nyomtatványra lenne szükségünk.

– Oké, de nem te vezetted a Park Inn szállodát. Tudod, azt, amelyikről esküvői magazinokban cikkeztek. Hanem én. Ott én tartottam kézben a dolgokat, és tudom, hogy vág az eszed, viszont nekem is van némi tapasztalatom.

Rávillantom azt a mosolyomat, amivel mindenkit le szoktam venni a lábáról.

– És csodálatos asszisztensem leszel.

Josh úgy tesz, mintha fojtogatnák, aztán közbelép, még mielőtt a húgom a szart is kiverhetné belőlem.

– Készítsünk listát, mit kell még elvégezni ebben a szobában, hogy haladhassunk a következőre.

– Néhány vendég a főiskolai barátom – mondom, remélve, hogy ezzel más irányba terelhetem a beszélgetést.

– Köztük az exeddel – nevet fel Stella.

Csak nem bírta megállni.

– Igen, Devney a menyasszony tanúja – dörmögöm bosszúsan.

– Kicsit sem lesz kínos – vigyorog Stella.

Josh felhorkant, és oldalba bök.

– Talán ha majd bámulnod kell az exedet a férjével, rájössz, mekkora idióta vagy, amiért belementél ebbe.

– Igen, nevezhetjük vezeklésnek – felelem ingerülten.

El kell terelnem a társalgást a nőről, akiről azt hittem, elveszem majd. Nem mintha két év elteltével még mindig szerelmes lennék belé, mert nem vagyok, csak senki nem akarja látni, hogy a nő, akit egykor szeretett, valaki máshoz ment feleségül. Örülök a boldogságának, tényleg. A szíve sosem volt az enyém, és kelletlenül bár, de elfogadtam ezt. Ellenben én neki adtam a szívemet, ami összetört aznap, amikor szakítottunk.

– Hallottam, hogy Devneynek kisbabája született – említi meg Stella, miközben végigsétálunk a helyiségen, és egyenként feljegyezzük a javítanivalókat.

– Ejtsd a témát, Stella! – figyelmeztetem.

– Nem kegyetlenkedni akarok, Ollie. Csak azt mondom, hogy láttam az interneten. Volt egy kép róla meg Seanról…

Dühösen fújtatok egyet, és felé fordulok. A húgom amiatt aggódik, hogy rossz lesz nekem. Pocsék lesz, az kétségtelen, de nagyfiú vagyok már, és tudom kezelni a dolgokat.

– Láttam. Feleségül ment hozzá, így aztán feltételeztem, hogy előbb-utóbb gyerekük is lesz. De nem aggódom a találkozás miatt, ha ettől féltesz. Hiszen azért zártuk le a kapcsolatunkat, hogy vele lehessen.

– Ez még nem jelenti azt, hogy nem fog sajogni a szíved, ha meglátod.

– A szívem sajog, az biztos – szögezem le.

Mosolyogva teszi a karomra a kezét.

– Csak szeretlek. Ez minden.

– Én is szeretlek, de biztosíthatlak, hogy Devney miatt aggódom a legkevésbé. Örülök, hogy továbblépett, és megtalálta, amit keresett.

Mélyet sóhajt.

– Jó.

A következő két szobán anélkül haladunk át, hogy szóba kerülnének az exek vagy esküvők. Amikor kilépünk a főbejáraton, egy kocsi parkol előtte, nekem pedig megdermed a szívem.

Nem ver tovább, csak lebeg a mellkasomban.

A levegő kipréselődik a tüdőmből, és nem bírom rávenni magam, hogy újabb lélegzetet vegyek.

Annyira gyönyörű!

Elképesztően lenyűgöző ez a nő, aki épp most szállt ki a vezetőülésből.

Igazi angyal, szőke haja hömpölyög körülötte. Moccanás nélkül nézem, ahogy megfordul, és felém indul. Hosszú lába és karcsú teste éterivé teszi, mintha nem is sétálna, hanem a levegőben úszva lebegne felém.

Az anyósülés ajtaja is kinyílik, odapillantok, és tudatosul bennem, hogy a nő, aki most száll ki, Devney – ami azt jelenti, hogy ez az angyal, aki felém sétál, nem más, mint Maren.

A nemjóját.

Évek teltek el a legutolsó találkozásunk óta, és nem rémlik, hogy akkoriban is ilyen szembeötlő szépség lett volna. Mindig is csinos volt, okos és vicces, de soha nem láttam igazán. Mostanáig.

Amikor odaér hozzánk, rám mosolyog, de van valami a tekintetében, amitől nem találom a szavakat.

– Szia, Ollie, örülök, hogy látlak!

Nagyot nyelek, és csak remélni merem, hogy eszembe jut, hogyan kell beszélni.

– Aha. Szia, Maren!

A kocsi felé pillant, ahol Devney ácsorog. Az exem integet, én pedig viszonzom a mozdulatot.

Maren visszafordul hozzám.

– Jó rég találkoztunk.

Na igen, nem mondja… és az eltelt idő határozottan jót tett neki.

– Úgy bizony. Hogy vagy?

Előbb a földre pillant, de aztán hatalmas zöld szeme rám szegeződik.

– Hát, nem annyira jól. Nekem… van egy kis gondom, és azt hiszem, te vagy az egyetlen, aki segíthet.

– Én? – pislogok.

Bármit megtennék érte. Nem, várjunk csak: épp férjhez menni készül. És éppen itt. Két hét múlva. Mi az isten van velem?

Bólint.

– Miben segíthetek neked? – kérdezem, és próbálok visszaváltani hivatalos hangnemre.

Maren beharapja az alsó ajkát, és csak azután válaszol.

– El kell venned feleségül.