Oliver
Marennel felmegyünk a nászutas lakosztályba. Ez az egyetlen szoba a szállóban, amiben a bátyáimmal szabad kezet adtunk Stellának, és annyit költhetett rá, amennyit akart. Most először fogom kész állapotában látni.
Lehúzom a kulcskártyát, kinyitom az ajtót, és magam elé engedem Marent. Utána én is belépek a lakosztályba, és lassan szemügyre veszem a látványt.
A padlótól a mennyezetig érő ablakok ámulatba ejtő kilátást biztosítanak a tóra és az azt körülölelő hegyekre, a világos tölgyfa padlótól az egész belső tér nagyobbnak és tágasabbnak érződik. A nászútra összekészített csomagjainkat máris elpakolták az útból, hogy ne zavarjanak.
– Te jó szagú… – szólal meg Maren a hátam mögött, ahogy körbenéz.
– Ez a szoba…
– Lenyűgöző – fejezem be helyette a mondatot.
– Több annál.
És té
