14. fejezetAz ebédemet bámulva már bánom, hogy nem hallgattam a megérzésemre és nem mentem haza. A könyvtárba nem mehettem vissza azok után, ahogy Dénes kihozott onnan, nem tudnék Csizmadia tanárnő szemébe nézni pironkodás nélkül. Odakint esik az eső, így a konténerek melletti padokat is ki kell zárnom.
Összeszedem azt a kevés bátorságomat és végre eldöntöm: nem fog érdekelni, ha a hátam mögött mutogatnak rám! Elhatározásom akkor válik semmivé, amikor belépek az ebédlő ajtaján. Erős késztetést érzek arra, hogy minél messzebbre fussak el, hagyjak magam mögött mindent és mindenkit. Megpróbálom a cipőm orrát pásztázva elérni az ételkiadó fülkét és nem foglalkozni az engem pásztázó diákokkal. Tudom, az lenne a legjobb megoldás, ha egyszerre csak egy problémával küzdenék meg. Először is éljem
