Bejössz nekem, Rosszfiú

1. fejezetA biztonságos oktatás érdekében: Iskolában csak tünetmentes tanuló és dolgozó tartózkodhat. Már a fertőzésgyanút is jelezni kell a szülőknek az iskola felé. Kézfertőtlenítők a bejáratnál. A tantermekben a diákok szellősebben helyezkednek el. Minden közösségi térben tartani kell a másfél méteres védőtávolságot Az osztályok nem keveredhetnek. Folyamatos fertőtlenítés az intézményekben, beleértve a sporteszközöket is. Igazolt hiányzásnak számít, ha egy gyermek hatósági karanténba kerül. (Szeptember 1-jén meghozott döntések) EGY HÉTTEL KORÁBBAN A maszkomat, amit a buszon kötelező viselni, lecsúsztatom az állam alá. A csizmám fűzője minden egyes lépésnél a földet súrolja, a vége vizes a tegnapi vihar okozta pocsolyák miatt. Lihegve és csapzottan rontok be az iskola számítógéptermébe, ami ezen a decemberi reggelen az iskolaújság szerkesztőségévé avanzsálódott. A tízfős társaság egy emberként fordul felém, ezzel pedig az esetlen bevonulásom megkoronázódott. Bocsánatkérően felemelem a kezemet, és behúzott nyakkal, a lehető leggyorsabban kullogok az első szabad géphez. Ledobom a táskámat magam mellé a földre, és a mellettem ülő Rolihoz fordulok. – Miről volt eddig szó? – suttogom. Először nem néz felém, már készen állok közelebb hajolni és megismételni a kérdést kicsit hangosabban, amikor végül megszólal. – Lelkesítő beszédet tart. Már tíz perce – válaszolja a szemét forgatva. Kapucniját ahogy csak tudja, a fejére húzza és elnyom egy ásítást. Valószínűleg nem csak számomra túl korai ez az időpont. Normális esetben péntek délutánonként, az órák után gyűlnénk össze megbeszélni a jövő havi lapszám témáját. Azonban tegnap este Anett, a suliújság önjelölt főszerkesztője körüzenetet küldött mindnyájunknak, miszerint ma tanórák előtt fontos közlendője lesz. Még mindig jobb ez a felállás, mint amikor Zoom-hívással zaklatott minket tavasszal, amikor az egész suli online oktatásra kényszerült a járványhelyzet miatt. – Akkor semmi fontosról nem maradtam le – nyugtázom. Roli mosolyogva biccent, majd az asztalán tartott tubusos fertőtlenítőből nyom egy keveset a kezére. Ez nekem is eszembe juttatja, hogy a tömegközlekedés után elfelejtettem kezet mosni, így gyorsan a táskámba nyúlok a csomag kéztörlőmért, és próbálok felzárkózni Anett beszédét hallgatva. A lány túlságosan komolyan veszi ezt az egészet, a kis kosztümkabátja és az orrára csúsztatott szemüvege is erről árulkodik. Mármint, melyik tizennyolc éves öltözködik így? Mintha a Wall Street Journal egyik újságírója lenne. – Szóval, amiért idehívtalak benneteket, az korántsem ez a monológ volt – csapja össze két tenyerét jó hangosan. Köszi, Anett, ezzel biztosan kiűzted a maradék csipát is a szememből. A többiek álmosan nyögnek fel, így egy kicsit hálás vagyok a buszsofőrnek, aki ma reggel a szokásosnál lassabban vezetett, mert így nem kellett meghallgatnom Anett szónoklatát. – Már azt hittem, emiatt a csodás beszéd miatt kellett fél órával hamarabb kelnem – dörzsöli a szemét fáradtan Orsi az első sorból. Anett elengedi a füle mellett. – Tegnap Vitézy igazgatónő behívatott magához az újsággal kapcsolatban – kezd bele csevegő hangot megütve. – Én kis naiv azt hittem, majd ódákat fog énekelni arról, hogy mennyire jól végzem… khm, akarom mondani, jól végezzük a munkánkat – javítja ki magát gyorsan. – Ehelyett tudjátok, mi fogadott? – Kérdését néma csend követi, az egyedüli hang a teremben a bekapcsolt számítógépek halk duruzsolása, ami légyzümmögésként hat a csendben. Mivel senki nem felel, Anett folytatja: – Szerinte nem produkálunk elég eladást. – Milyen eladást? Én azt hittem, a suliújság ingyen van – dől hátra a székében Roli. Anett meggyötörten, hosszan nagy levegőt vesz. – Neked ingyen van, mert te a nyomtatás előtt elolvasod, de másoknak fizetni kell érte – tagolja lassan, úgy, hogy mindenkinek érthető legyen. – A diri rajtunk akar meggazdagodni? – kérdezi nevetve Stefi, aki az ajánló rovatot írja. Filmek, zenék, könyvek, mindet ő válogatja össze. Ebben csak annyi a baj, hogy Stefinek van egy kiforrott ízlése: imádja a horrort és krimiket, ezért általában ezekkel tömi tele az ajánlóit is, más nem is kap helyet nála. Párszor próbálkoztam néhány filmet betenni, amit akkor láttam a moziban és nagyon tetszett, de azonnal megvétózta. Az újságért valóban fizetni kell, de potom háromszáz forintról beszélünk, amiből nagyon nehezen lehetne meggazdagodni. Sőt, aki online akar hozzájutni, az ingyen is megteheti a suli honlapján. Havonta ha elfogy ötven darab, már sikert arattunk. Az összeg jelképes, a karácsonykor megrendezett végzős bálra szokta felhasználni az iskola. Ami idén a mi bulink lesz. – Mi miért nem kapunk fizetést? – szólal fel az egyik srác hátul. Ezt Anett már megelégeli, idegesen fordul felé. – Kussoljatok! – kiáltja. – Akkor úgy fogalmazok, hogy mindenki megértse. Az iskolaújságot senki, és ezt úgy értsétek, hogy a jó büdös SENKI nem olvassa – csap nagyot az asztalra, amitől mind összerezzenünk. – Az igazgatónő ultimátumot adott, ha a következő szám nem fedezi legalább a nyomtatási költségeket, akkor nem engedélyezi az újság folytatását. Elmondása szerint nincs rá keret, szerintem viszont ő is rájött, hogy ez – emeli fel az újságot – nem az a minőség, amit hoznunk kellene. Az előttem ülő kilencedikes fiú ekkor vadul integetve jelzi, hogy szeretne mondani valamit. Szinte kiesik a padból, úgy kapálózik. – Igen, Áron? – szólítja fel őt Anett. A fiú leteszi a kezét és kihúzza magát. – Mit jelent az, hogy ultimátumot adott? Anett döbbenten bámul rá. Egy pislogás, kettő, majd a harmadik. – Hallottátok ezt? Itt az élő példa arra, hogy miért tartunk ott, ahol! – Rosszat kérdeztem? – néz körbe Áron értetlenül. Választ azonban nem kap, Anett hatalmas léptekkel száguld a táblához, felkap egy krétát és nagy betűkkel felvési: VÁLTOZÁS. – Az újság unalmas, a cikkek érdektelenek, a képek a pocséknál is rosszabbak – sorolja erősen gesztikulálva. Az asztalról felemeli a múlt havi számot, majd találomra felnyitja. – Senki nem akar a „horgolási tippek kezdőknek” című baromságról olvasni. Egyáltalán ezt ki engedélyezte? Nem tudtam, hogy a nyugdíjasklubnak írunk! Igazából azt a cikket én írtam, és nem mellesleg ő volt az, aki engedélyt adott rá. Mondjuk, ez azért fordulhatott elő, mivel lapzárta előtt pár órával még négy oldal üres helyünk maradt, muszáj volt kitöltenünk valamivel. A horgolás viszont érdekes téma lehet azoknak, akik szeretik a kézzel készített dolgokat. Valamint nagyon szép is, így kicsit sértetten húzom fel a vállamat. – Életet kell lehelnünk ebbe a szarságba, máskülönben lehúzhatjuk a rolót! – emeli fel a hangját, amire mindenki ijedten kapja fel a fejét. – Jól van, most, hogy felfogtátok a helyzet komolyságát, várom az ötleteket! Néma csönd. Senki nem olyan bátor, hogy megossza ötletét a lánnyal. Főleg nem olyankor, amikor vérben forognak a szemei. Ijesztő látvány nyújt, az biztos, a vörös hajával. Ebben a pillanatban azon se lepődnék meg, ha valaki boszorkánysággal vádolná meg. A fejemet se merem megmozdítani, nehogy felhívjam magamra a figyelmet. Szerencsére az előttem ülő Áron újra magasba lendíti a karját, megmentve ezzel az egész sunyin gubbasztó társaságot. Anett az orrnyergét masszírozva sóhajt fel. – Igen? Mit szeretnél, Áron? – Playboy – mondja a fiú úgy, mintha valami varázsszó hagyná el a száját. A homlokomat dörzsölve csúszom lejjebb a székemen. Ebből baj lesz, nagyon nagy baj. Egyértelmű, mire gondol, azonban Anettnek nem esik le elsőre. – Mármint mire akarsz kilyukadni? – kérdezi a fiútól. – Meztelen képek nőkről. Egyszerre tör ki mindenkiből a nevetés. Áron zavartan kapkodja a fejét, nem érti, mi rosszat mondott. A mellette ülő Bianka előrehajol, majd hirtelen egy összetekert tankönnyel nagyot sóz a fiú fejére. – A te pucér képeidet kellene megjelentetnünk! – üvölti. – Hé! Ne a könyv élével, ez fáj! – próbálja hárítani Áron a lány ütéseit. – Elég! – unja meg Anett a hangzavart. – Látom, nem fogtátok fel. Nem arra vagyok kíváncsi, hogy titeket mi érdekelne – néz jelentőségteljesen a kilencedikes Áronra. – Egy csapat kocka vagytok. Olyat kell írnunk, amit a legmenőbbek legmenőbbje is a kezébe venne, amit a sportolók, a versmondók, a matekzsenik, az i********:-őrült lányok, sőt még én is szívesen olvasnék. Mind a tízen elgondolkozva meredünk magunk elé. Mi az, amit sokan olvasnának, ami elég érdekes lehet még azoknak is, akik alapvetően nem érdeklődnek az újságunk iránt. A többiekre pillantok, hátha valaki felszólalna előttem, ne én legyen az első, de mivel úgy látszik, senki nem kezdeményez, felemelem a kezemet. Van egy ötletem, amit még tavaly be akartam dobni, de nem volt bátorságom felvetni a többieknek. Hátha most megvalósítható lenne. – Ha te is a pucér képekkel jössz, Réka, én esküszöm, hozzád vágok valamit – bök felém vádlón a vörös hajú lány. Kínosan köszörülöm meg a torkomat. – Ööö… nem egészen azzal kapcsolatos – mondom csodálkozva. Úgy nézek ki, mint aki ilyen magazinokat vásárol? Anett bólint, ezzel jelezve, hogy ha az ötletemben nem szerepelnek aktképek, akkor bármit elfogad. Nagy levegőt veszek és belekezdek. Nem veszíthetek semmit, maximum nemet mond. – Mi lenne, ha kérdezz-felelek cikkeket írnánk? – Most is van ilyen rovatunk, a kutya se olvassa – tárja szét a karjait. – Igen, van, de ezek a takarítónővel és a bajszos Zsolnai kémiatanárnővel készültek – szól közbe az egyik lány hátul. – Esetleg csinálhatnánk diákokkal interjút – vetem fel félve. Anett felhúzza a szemöldökét, amit általában olyankor csinál, ha valami az eszébe jut, többségében valami eszement őrültség. Mivel nem állít le, ezért folytatom: – A tánccsoport múlt héten nyerte meg a megyei versenyt, kezdhetnénk mondjuk velük. Anett az állán dobolva gondolkozik. – Az ötlet jó, de érdekesebb diákra van szükségünk, akivel ütősebb cikket lehetne írni. Valakire, aki népszerű, de mégsem árul el magáról sokat másoknak. Olyanra, aki miatt megvennék az újságot. Áron felemeli a kezét önként jelentkezve első interjúalanynak. A lány szúrós tekintettel fordult felé. – Népszerű diákot mondtam, Áron. Te tudod, hol vagy a népszerűségi listán? A kuka mellett valahol, a reggel kidobott banánhéjam mellett. Szomorúan nézek a megbántott fiúra, aki lógó orral helyezi vissza kezét a padra. Anett tényleg nagyon nyers tud lenni, ha akar. – Én nem egészen népszerű diákokra gondoltam… – javítom ki a lányt. Eszem ágában sincs balhés alakokról, önjelölt influenszerekről, vagy t****k-sztárokról és a sleppjükről írni. Nyitom a számat, hogy ezt elmagyarázzam Anettnek is, de a jelzőcsengő félbeszakít. – Rendben – kapja fel a fejét a hangot hallva. – Ez egy egész használható terv, Réka – biccent nekem, majd a kezében tartott újsággal fenyegetően kezd el hadonászni maga előtt. Felemelem a kezemet, szeretném neki pontosan kifejteni az ötletemet, de nem foglalkozik velem, belekezd a mondandójába. – Gondolkozzatok, hogy ki lenne az, akire mindenki kíváncsi. Olyan személyt kell találnunk, akivel el tudjuk érni, hogy Vitézy igazgató adjon számunkra még egy esélyt a folytatásra. Meg kell neki mutatnunk, hogy bízhat bennünk! Agyaljatok! Holnapra mindenki hozzon legalább három használható nevet… Áron, ez leginkább neked szól, kérlek, nézd meg, mit jelent a használható szó – alázza porig a fiút, majd magasba emeli az öklét. – Meg tudjuk csinálni emberek, képesek vagyunk rá! – kiáltja pontosan úgy, mintha éppen csatába készülne. – Csodás, ha mindenki megértette, akkor húzzatok órára! Ja, és vegyétek fel a maszkot, mert a portás figyelni fogja, ki az, aki nem viseli!