365 nap 2.

Ulpius Baráti Kör Budapest A mű eredeti címe: Ten Dzien Fordította: Kétes Anna Copyright © Blanka Lipinska Copyright for the Cover © Edipresse Polska Hungarian Translation © Kétes Anna 2021 © Művelt Nép Könyvkiadó, 2021 ISBN 9786156186720 Az e-book formátumot előállította: www.bookandwalk.hu A jacht kikötött Fiumicino kikötőjében. A nőm hasonmása még mindig a fedélzeten volt. Egyszerű volt a feladata – csak legyen. – Ültesd autóba Laurát, és küldd hozzám – mondtam, amikor Domenico, aki Rómában volt, felvette a telefont. – Hál’ istennek… – sóhajtott fel az ifjú olasz. – Már elviselhetetlen lett. – Hallottam, ahogy becsukja maga mögött az ajtót. – Nem tudom, mennyire érdekel téged, de kérdezősködött rólad. – Ne gyere vele – hárítottam, figyelmen kívül hagyva őt. – Velencében találkozunk. Pihenj! – Meg se kérdezed, mit mondott? – Domenico nem hagyta magát. A hangjában vidámság érződött. – Érdekel ez engem? – kérdeztem a lehető legkomolyabban, bár belül gyermeki kíváncsisággal szerettem volna megtudni, miről beszélgettek. – Hiányzol neki. – Ettől a rövid állítástól görcsbe rándult a gyomrom. – Azt hiszem. – Gondoskodj róla, hogy a lehető leghamarabb idejöjjön! – Szétkapcsoltam, és a tengert néztem. Újból pánikba estem emiatt a nő miatt. Ez annyira ismeretlen érzés volt számomra, hogy nem tudtam diagnosztizálni, sem visszatartani. Elküldtem a lányt, aki Laurát játszotta, de arra utasítottam, hogy maradjon mindig a közelben. Fogalmam sem volt, a következő pillanatban nem lesz-e rá szükség. Matos értesülései szerint Flavio szétlőtt kezekkel tért vissza a szigetre, de ezen kívül semmi nem történt. Mintha az egész nostrói eset meg se történt volna. A hírszerzőmtől érkező felületes információkkal nem voltam megelégedve, így odaküldtem az embereimet, akik igazoltak mindent, amit megtudtam. Ebédidőben telekonferenciáztam az amerikai embereimmel. Biztosra kellett mennem, hogy ott lesznek a velencei filmfesztiválon. Négyszemközt kellett velük találkoznom; a következő fegyverszállítmány megrendeléséhez, amit a Közel-Keleten akartam eladni, jelen kellett lennem. – Don Torricelli? – kérdezte Fabio, ahogy bedugta a fejét a kabinomba. Kézzel intettem, és befejeztem a hívást. – Biel kisasszony a fedélzeten van. – Indulunk – mondtam, és felkeltem. Kimentem a felső fedélzetre, és körülnéztem. Ahogy megláttam a csajomat kamasznak öltözve, ökölbe szorítottam a kezem, és összeszorítottam a fogam. Csábító rövidnadrágja és mikroszkopikus felsője nem illik egy szicíliai családfő választottjához, gondoltam. – Mi a fene van rajtad? Úgy nézel ki, mint… – Visszafogtam magam, és nem fejeztem be a mondatot, amikor megláttam a szinte üres pezsgősüveget. A lány megfordult, rám zuhant, majd miután eltávolodott a mellkasomtól, magatehetetlenül a kanapéra omlott. Megint részeg volt. – Úgy nézek ki, ahogy akarok, neked ehhez semmi közöd – motyogta a kezével hadonászva, amin elnevettem magam. – Szó nélkül elhagytál engem, és úgy bánsz velem, mint egy bábuval, amivel akkor szórakozol, amikor kedved van. – Kinyújtotta felém az ujját, és közben próbált esetlenül, de bájosan felkelni. – A bábu most egyedül kíván szórakozni. Botladozva a tat felé indult, útközben elhagyva a cipőjét. – Laura… – kezdtem mosolyogva, mert nem tudtam már magam visszafogni. – Laura, a fenébe is! – A nevetésem morgássá vadult, amikor láttam, milyen veszélyesen közel megy a jacht széléhez. Utánaeredtem, és kiabáltam: – Állj meg! Nem hallgatott rám, vagy nem hallotta. Egyszer csak megcsúszott. Kiesett a kezéből az üveg, ő pedig egyensúlyát veszítve a vízbe esett. – A kurva életbe!… – Odafutottam. Lerúgtam a cipőmet, és a vízbe ugrottam. Szerencsére a Titán lassan ment, a lány pedig oldalt esett a vízbe. Egy percen belül a karjaimban volt. Szerencsémre Fabio mindent látott, és amikor a jacht megállt, kötélen mentőövet dobott le nekem, és a fedélzetre húzott. A lány nem lélegzett. Megkezdtem az újraélesztését. A szívmasszázs és a lélegeztetés nem segített. – Lélegezz, a kurva életbe! Kétségbe voltam esve. Egyre erősebben és egyre reménytelenebbül fújtam a levegőt a tüdejébe. – Lélegezz! – kiabáltam angolul, idiótán arra gondolva, hogy talán megért engem. Ekkor levegőt vett, és hányni kezdett. Simogattam az arcát, és néztem félkába szemeit, ahogy próbált rám nézni. A karomra vettem, és a kabinba indultam. – Hívjak orvost?! – kiabálta Fabio. – Igen, küldj érte helikoptert! Le kellett vinnem Laurát, egyedül kellett maradnom vele, és meg kellett győződnöm róla, hogy biztonságban van. Letettem az ágyra, és néztem sápadt arcát, látni akartam rajta, hogy nincs baja. – Mi történt? – kérdezte halkan. Azt hittem, rögtön elájulok. A fejem lüktetett, a szívem pedig őrülten zakatolt. Mellé térdeltem a földre, és próbáltam megnyugodni. – Leestél a hajóhídról. Istennek hála, hogy nem mentünk gyorsabban, és te a hajó oldalán estél le. Ez azonban nem változtat azon, hogy majdnem megfulladtál. A picsába, Laura, legszívesebben megölnélek, miközben hálás vagyok, hogy élsz… – Lehajtottam a fejem, és összeszorítottam az állkapcsomat. Elviselhetetlen fejfájás vette el a józan eszemet. Laura végigsimította ujjaival az arcom, és felemelte úgy, hogy rá kelljen néznem. – Megmentettél? – Jó, hogy közel voltam. Gondolni se akarok arra, mi történhetett volna veled. Miért vagy ennyire engedetlen és makacs…? – A félelem, amit e szavak kimondásakor éreztem, teljesen új volt számomra. Még soha életemben nem aggódtam ennyire senkiért. – Szeretnék megmosakodni – mondta. Ahogy meghallottam, mit mond, majdnem elröhögtem magam. Épp csak meg nem halt, és arra gondol, hogy lemossa magáról a sós vizet. Nem hittem a fülemnek. Azonban se erőm, se kedvem nem volt most vitatkozni vele, csak a közelemben akartam tudni, átölelni és megvédeni az egész világtól. Folyamatosan az járt a fejemben, mi lett volna, ha messzebb vagyok, a hajó pedig gyorsabban megy… Reflexből felajánlottam, hogy megmosdatom, és amikor nem tiltakozott, megeresztettem a fürdőben a vizet, és visszamentem segíteni neki levetkőzni. El voltam gondolkodva, és eszembe sem jutott, mi lesz a szemem előtt a következő pillanatban. Csak egy kis idő után esett le, hogy meztelenül fekszik előttem. Meglepődésemre nem volt rám hatással; a lényeg az volt, hogy él. A karomra vettem, és beléptem a meleg vízbe. Ahogy a háta a mellkasomra támaszkodott, a hajába túrtam a fejem. Dühös voltam, rémült, és… iszonyat hálás. Nem akartam vele beszélgetni, vitatkozni, veszekedni meg aztán pláne nem. Megrészegültem a jelenlététől. Ő minderről semmit nem tudván tolta hozzám az arcát. Fogalma sem volt arról, hogy minden, ami az elmúlt néhány napban történt, miatta történt. Én lassan felfogtam, hogy minden megváltozik az életemben. Már nem lesz egyszerű az üzletkötés, mert az ellenségeim már tudják, hogy van egy gyenge pontom: az az apró lény, akit a karjaimban tartottam. Nem álltam erre készen, és arra, amit a jövő hoz, nem készíthetett fel sem engem, sem őt senki. Lassan és szó nélkül megmostam testének minden egyes részét, Laura megdöbbenésére erekció nélkül, sőt még csak meg se próbáltam őt erotikus jelleggel megérinteni. Megtöröltem és ágyba tettem, gyengéden homlokon csókolva. Még le se vettem róla a számat, már aludt is. Leellenőriztem a pulzusát, attól tartva, hogy újra eszméletét vesztette. Szerencsére mérhető volt. Így álltam, néztem őt egy ideig, amikor helikopter hangját hallottam meg. Csodálkoztam, de rájöttem, hogy viszonylag közel voltunk a parthoz. Miután az orvos megismerte a kórlapot és megvizsgálta az eszméletlen Laurát, nem állította, hogy bármi fenyegetné az életét. Megköszöntem fáradozását és visszamentem a kabinomba. A éjszaka meleg volt és békés. És a nyugalom volt az, amire a leginkább szükségem volt. Felszippantottam egy csík drogot, fogtam egy pohárral a kedvenc italomból, és beültem a forró jakuzziba. Elküldtem az egész személyzetet azzal, hogy maradjanak a személyzeti területeken, és élveztem a magányt. Nem volt kedvem semmi másra gondolni vagy máson gondolkodni, mint a nyugalom, amely legalább látszólag elárasztott. Néhány perc elteltével a sötétben megláttam Laurát, aki nagy fehér köntösben sétált és nézelődött a fedélzeten. Megörültem a látványának. Ha felkelt, az azt jelenti, hogy már jobban érzi magát. – Kialudtad magad? – kérdeztem. Hangomra a lány odébb ugrott ijedtében. – Látom, már jobban érzed magad. Esetleg csatlakozol hozzám? Egy pillanatig gondolkozott, miközben nyugodtan nézett rám. Nem úgy nézett ki, mint aki a gondolataival küzd; tudtam, hogy a következő pillanatban a köntös a földre hullik. Meztelenül leült szembe, én pedig gyönyörködtem látványában és remek italom ízében. Hallgattam, és szép, kissé fáradt arcát néztem. Kócos volt a haja, a szája pedig kicsit volt duzzadva. Hirtelen pozíciót váltott, ezen meglepődtem. Beült az ölembe szorosan hozzám tapadva, mire a faszom egy másodpercen belül reagált. Ahogy a fogával megragadta az alsó ajkamat, teljesen összezavarodtam. Mozogni kezdett rajtam, és egyre erősebben szorította hozzám a pináját. Nem tudtam, mire készül, de nem nagyon volt kedvem a játékaihoz. Nem most. Nem azok után, hogy majdnem elveszítettem. Nyelve becsúszott a számba, én pedig reflexből megszorítottam a fenekét, amit a kezemben tartottam. – Hiányoztál – suttogta. Ettől a rövid vallomástól lefagytam. Az egész testem lemerevedett, pánikoltam, és fogalmam sem volt arról, miért reagálok így. Eltoltam magamtól, hogy lássam az arcát. Komolyan mondta. Nem akartam, hogy érezze gyengeségemet, nem álltam készen arra, hogy felfedjem előtte, főleg, hogy magam sem tudtam, mi zajlik bennem. – Így fejezed ki, hogy hiányoztam, kislány? Mert ha így akarod kifejezni háládat azért, hogy megmentettem az életedet, akkor a lehető legrosszabb módszert választottad. Nem teszem meg veled, amíg biztos nem leszel benne, hogy tényleg ezt akarod. Azt akartam, hogy a lehető leggyorsabban elhúzódjon tőlem, és megszűnjön a kényelmetlenség érzése. Szemrehányón és szomorúan nézett rám, a bennem lévő érzés pedig ahelyett, hogy eltűnt volna, tombolt. Mi a picsa történik?, gondoltam, amikor szinte kiugrott a jakuzziból, és gyorsan felkapva a köntöst átszaladt a fedélzeten. – Mi a fenét csinálsz, te idióta? – kiabáltam magamban, ahogy felkeltem. – Megkapod azt, amit akarsz, aztán eldobod – morogtam, miközben vizes nyomait követtem. A szívem őrülten zakatolt, én pedig tudat alatt tudtam, mi történik, amikor megtalálom. Láttam, hogy befut a kabinomba, és elmosolyodtam a gondolatra, hogy ez nem lehet véletlen. Bementem utána, és láttam, ahogy háttal állva a villanykapcsolót keresi a sötétben. A helyiségben hirtelen világosság lett, én pedig láttam, hogy vergődik. Becsaptam az ajtót, a hangjára megbénult. Tudta, hogy én vagyok. Lekapcsoltam a villanyt, és odamentem hozzá. Egy mozdulattal kikötöttem a köntösét, ami így a földre hullt. Türelmesen vártam. Biztos akartam lenni benne, hogy tudom, mit teszek, bár életemben először fogalmam sem volt. Csókolni kezdtem, ő pedig szenvedélyesen viszonozta csókomat. A karomra vettem, és az ágyba vittem. Alattam feküdt, a lámpák tompa fénye pedig megvilágította tökéletes testét. Valami jelre vártam. És tessék: a lány a feje fölé vetette a kezét és mosolygott, mintha arra invitálna, hogy bújjak belé. – Tudod, hogy most ha elkezdjük, nem fogom tudni visszafogni magam? Ha átlépünk egy bizonyos határt, megbaszlak, akár akarod, akár nem. Figyelmeztetlek. – Akkor bassz meg! Leült az ágyra, és folyamatosan engem bámult óriási szemeivel. – Már az enyém vagy, most pedig örökre megfoglak – mormogtam olaszul, ahogy egy arasznyira álltam tőle. Természetellenesen elsötétedtek a szemei, úgy tűnt, hogy a vágy azonnal szétveti ezt az apró testet. Zavartalanul elkapott a fenekemnél, és magához húzott. Elmosolyodtam. Tudtam, hogy már alig várja, hogy kipróbáljon engem. – Fogd meg a fejem! És szabd ki rám az általam kiválasztott büntetést! E szavak hallatán néhány pillanatig nem jutottam levegőhöz. Az a nő, aki a gyermekeim anyja kell, hogy legyen, ribancként viselkedett. Képtelen voltam elhinni, hogy így akarja magát odaadni nekem. Le voltam nyűgözve, ugyanakkor meg is riadtam attól, mennyire tökéletes. – Azt kéred, hogy úgy bánjak veled, mint egy ribanccal. Tényleg ezt akarod? – Igen, don. Halk suttogása és alázatossága felébresztette bennem a démont. Éreztem, ahogy testem minden izma megfeszül, engem pedig eláraszt a nyugalom és az irányítás ismerős érzése. Amikor arra kért, legyek önmagam, az összes fölösleges érzelem elszállt. Lassan és határozottan a szájába csúsztattam, és ahogy rám nézett, majdnem el is mentem abban a pillanatban. Éreztem, hogy a faszom a torkának támaszkodik, így erősebben betoltam, érezve rajta a nyomást, amit annyira imádtam. Le voltam nyűgözve. Amikor pedig Laura teljes hosszában bekapta, büszke voltam rá. Óvatosan mozgatni kezdtem a csípőmet, hogy lássam, mennyit bír. Fantasztikus volt. Mindent tűrt, amit kapott tőlem. – Ha valami nem tetszik, jelezd – mondtam. – Csak úgy, hogy tudjam, hogy nem szórakozol velem! Nem volt azonban benne semmiféle ellenállás. Maradéktalanul odaadta magát nekem. – Ugyanez vonatkozik rád is – mondta, egy pillanatra kihúzva a torkából. Amikor újra a szájába vette, határozottan gyorsított a tempón. Tudtam, hogy ezt élvezi; gátlástalan volt, és valamit nagyon be akart nekem bizonyítani. Megdugtam a torkát, ő pedig még akarta. Ez a gondolat féktelen élvezetet hozott számomra. Próbáltam lelassítani a mozgását, de hiába. Éreztem, ahogy testemben tombol az orgazmus. Nem akartam. Nem most és nem ilyen gyorsan, gondoltam. Vadul ellöktem magamtól, és fújtatva megpróbáltam visszatartani, hogy elmenjek. Laura győzedelmesen mosolygott. Ezt már nem bírtam ki. A matracra szorítottam, és a hasára fordítottam. Nem tudtam ránézni, első alkalommal nem. Nem akartam egy pillanat alatt elmenni, és tudtam, hogy az lesz a vége, ha meglátom az arcán, hogy élvezi. Beledugtam Laurába két ujjamat, és örömmel tapasztaltam, hogy nedvesség várja őket. Nyögött és tekergett alattam, én pedig kezdtem újra megőrülni. Megragadtam a farkamat, és szép lassan bedugtam szűk pinájába. Forró volt, nedves, és az enyém volt. Baszásra éhes belsejének minden egyes centiméterét éreztem. Bedugtam teljesen, és erősen magamhoz öleltem a testét. Megmerevedtem mozdulatlanul, el akartam telni a pillanattal, majd kihúztam és erősebben bedugtam, a nőm pedig nyögött és egyre türelmetlenebb lett. Azt akarta, hogy megbasszam, erősen akarta érezni. Ahogy testem eltávolodott az övétől, csípőm támadásra indult. Olyan erősen dugtam, ahogy csak tudtam, de éreztem, hogy többet akar. Sikított, és a következő pillanatban nem kapott levegőt. Lassítottam, hogy magasabbra emeljem csípőjét, látni akartam teljes szépségében azt, ami az enyém. Amikor a háta ívbe hajlott, láttam szép sötét nyílását, és nem tudtam visszafogni magam. Megnyaltam a hüvelykujjamat, és simogatni kezdtem szűk végbélnyílását. – Don…? – nyögte ijedten, de egy centivel se húzta el magát. Elmosolyodtam. – Nyugi, kicsi. Odáig is el fogunk jutni, de még nem most. Nem ellenkezett, én pedig örültem, hogy nem lát, mert széles mosoly volt az arcomon. A nőm szerette az anális szexet, tökéletes volt. Mély lélegzetet vettem, és erősen megragadtam a csípőjénél, mélyebben bele bújtam, minden egyes pillanatban újra és újra. Így dugtam erősen és könyörtelenül. Fölé hajolva elkezdtem ujjaimmal izgatni csiklóját, és éreztem, ahogy kezd belül összehúzódni. A párnába fúrta az arcát, valami érthetetlent kiabált, én pedig még erősebben dugtam, és éreztem, ahogy nő benne a beteljesedés. Egyedül azt nem tudtam elviselni, hogy nem látom az arcát. Látni akartam az orgazmusát, látni akartam a szemében a megkönnyebbülést, amit nekem köszönhet. A hátára fordítottam és erősen átöleltem, újból úgy basztam, mint egy ribancot. És akkor éreztem, ahogyan ritmikusan körém fonódik. Szeme elhomályosult. Nagyra nyitotta a száját, de nem jött belőle hang. Hosszú orgazmusa volt, pinája szinte szétlapította a faszomat. A teste hirtelen ellazult, ő pedig mélyebben a matracba fúródott. Lassítottam, és enyhe csípőmozgással ernyedt csuklójáért nyúltam. Ki volt purcanva. A kezét a feje fölé tettem és ott tartottam. Tudtam, hogy az, amit a következő pillanatban tenni fogok, ellenállást vált ki belőle. – Élvezz a hasamra, kérlek… Látni akarom… – nyögte ki félkábán. – Nem – feleltem mosolyogva, és újra dugni kezdtem. Felrobbantam. Éreztem, ahogy a spermaömlésem szétárad benne. Tökéletes nap volt ez a fogantatásra, mintha az egész világmindenség azt akarta volna, hogy teherbe essen. Küzdött és tolt el magától, de túl kicsi volt ahhoz, hogy ellenállhasson erőmnek. A következő pillanatban forrón és izzadtan rázuhantam. – Massimo, mi a fenét csinálsz…!? – kiabálta. – Hiszen pontosan tudod, hogy nem szedek tablettát. Még mindig küzdött velem, próbált ledobni magáról, én pedig képtelen voltam titkolni elégedettségemet. – Lehet, hogy tablettát nem – mondtam. – Amúgy is megbízhatatlanok. Fogamzásgátló implantátum van benned, nézd! – Mutattam az ujjammal. A jeladó, aminek a beültetését elrendeltem, nem sokban különbözött attól a fogamzásgátló implantátumtól, ami Annának volt. Ezért jól tudtam, hogy simán beveszi ezt a mesét. – Már első nap, amikor aludtál, elrendeltem a beültetését. Nem akartam kockáztatni. Három évig működik, de természetesen egy év elteltével eltávolíthatod. – Nem tudtam abbahagyni a mosolygást annak gondolatára, hogy lehet, hogy mától fejlődik benne a fiam. – Leszállsz rólam? – kérdezte felháborodva, én pedig úgy döntöttem, meg se hallom. – Sajnos ez még egy darabig nem lehetséges, kislány. Mert nehéz lesz téged messziről basznom. – Elfésültem a haját a homlokából. – Amikor először megláttam az arcodat, nem kívántalak. Inkább megijesztett, amit látok. Idővel azonban, ahogy elkezdtem kifüggeszteni a portréidat, hogy mindenhol ott legyenek, látni kezdtem lelked minden részletét. Fogalmad sincs róla, mennyire egyeznek az eredetivel. Annyira hasonlítasz rám, Laura! Ha képes voltam szerelemre, akkor éppen ebben a pillanatban szerettem bele az alattam fekvő nőbe. Néztem őt, és szinte fizikailag éreztem, hogy valami változik bennem. – Első éjjel olyan sokáig néztelek, hogy kivilágosodott. Éreztem az illatodat, éreztem tested melegét; élő voltál, léteztél és mellettem voltál. Később egész nap nem voltalak képes magadra hagyni, az az irracionális félelem volt bennem, hogy mire visszatérek, nem leszel ott. Fogalmam sem volt, miért mondom mindezt, de feltétlenül szükségesnek éreztem, hogy mindent tudjon rólam. A hangomban félelem érződött. Egyrészről azt akartam, hogy féljen tőlem, másrészről meg azt, hogy tudja meg rólam a teljes igazságot. Tizen-egynéhány, vagy akár több nappal később (nem tudom, már nem számoltam)