Thea
– A francba – szitkozódom, miközben a mankóval egyensúlyozva próbálom végezni a dolgomat.
Még nem akartam mankót használni. Az orvos mondta, hogy várjak három hetet, mert meg kell nézni, hogy terhelhető-e a bokám. A kerekesszéket már nagyon untam, ezért mégis kénytelen voltam. Összevissza botorkálni mégis jobb, mint állandóan egy helyben ülni.
Viszont a buszra fel- és leszállás maga volt a rémálom. Nem is értem, hogy gondolhatta apám, hogy kerekesszékkel megyek iskolába. Nem mintha sokat beszéltünk volna erről vagy bármiről. Gyakorlatilag meg sem szólalt.
Csak bólintott.
Hümmögött.
Néha mosolygott, amikor úgy gondolta, hogy elvárják.
De már csak árnyéka volt önmagának.
Tizenöt napja, hogy anyám meghalt. Apám visszament dolgozni, de csak gépiesen tette a dolgát.
Bekövetkezett,
