20
November 21.
Ez volt a legfurcsább az egészben: Poe-nak nem volt mit hozzáfűznie ahhoz, amit írt. Amint befejeztem az olvasást, vártam, hogy ott folytassa, ahol abbahagyta. Hogy egy másik latin költőt idéz, vagy végigvezet valami etimológián, elmagyarázza a szerelem túlélhetetlenségét…
De ő csupán jó éjszakát kívánt. És miután megígérte, hogy tovább tudósít, amikor csak tud, olyan könnyedén elillant, mint egy látomás.
Legközelebb csak másnap este láttam őt – és talán soha nem is láttam volna viszont egyáltalán, hacsak nem véletlenül. Poe valami nagyszabásúbbnak nevezné ezt, de én egyelőre kitartok a kifejezésem mellett. A véletlen késztetett rá, hogy megálljak Leroy Fry naplója feletti szorgoskodásomban, és hirtelen a friss levegőre kívánkozzak. Kibukdácsoltam az ajtón a szénfekete
