26
A hónom alá gyűrtem az egyenruhát, magam után húztam a kabátomat meg a lámpást, átnyomtam magam a ruhák falán, és ismét ott álltam Artemus hálószobájának hűvös félhomályában. Az erőszak jelei után kutattam magamon… de nem találtam semmit. Egy karcolást sem, egy csepp vért sem. Az egyetlen hang a saját lihegésem volt, és a verejtékem lágy csöppenése a padlón.
– Landor úr!
A hangjáról ismertem meg. De ahogy ott állt az ajtó árnyékában, gyertya nélkül, akár a fia hasonmása is lehetett volna. Csak egy pillanatig haboztam, hogy vajon a szememnek, vagy a fülemnek adjak-e hitelt.
– Nagyon sajnálom, doktor úr! – szólaltam meg. – Tartok tőle, hogy elszakítottam a kabátomat – mutattam szégyenlősen a ruhadarabra, amely a fények háromszögében hevert a padlón –, és arra gondoltam, hogy esetleg k
