40
December 14-étől 19-éig
Ez volt, felteszem, az utolsó csoda. A föld még csak meg sem rázkódott felettünk, egyszer sem. Senki sem fújt riadót, egyetlen kadétot sem vert fel senki az álmából. Semmi sem bogozta össze az Akadémia napi rutinját. A hajnal első sugarainál, mint minden más reggelen, a hadsereg dobosa az Északi és a Déli kaszárnya közötti gyülekezési területre lépett, és a kadét adjutáns jelzésére a dobverőivel ütni kezdte a dobot, olyan ütemben, amely addig nőtt és virult, mígnem az egész Platón visszhangzott, és mindenki fülében lüktetett – legyen bár kadét, tiszt vagy katona.
Amíg nem láttam, hogyan születik ez a hang, nem hiszem, hogy valaha is emberhez kötöttem volna. Számomra, amikor Cozzens úr szállodájának szobájából hallottam, mindig egyfajta belső késztetés, talán a
