4
Október 27.
Egy szentjánoskenyérfa volt. Százméternyire a déli rakparttól. Egy fekete törzsű, sudár, szerzetesre emlékeztető akácfa, mély barázdákkal és hosszú, mahagóniszínű hüvelyes termésekkel. Nem különbözött a Hudson-felföld területén csoportosuló szentjánoskenyérfák többségétől. Nem különbözött… az ágáról lecsüngő indát kivéve.
Mármint azt gondoltam, hogy egy inda, én bolond! Mentségemre szóljon, hogy több mint harminckét óra telt el a kérdéses esemény óta, és a kötél már megkezdte a környezetbe olvadás lassú munkáját. Felteszem, arra számítottam, hogy valaki mostanra már levette onnan. De a gyorsabb módszert követték: miután megtalálták a holttestet, elvágták a kötelet pont a hurok felett, a többit otthagyták himbálózni, és ott is maradt, megfogyatkozva, a reggeli szürkületben.
