1830. október 30.
Kedves Landor úr!
Ezt a levelet a szállóban hagyom Önnek, a következő találkozónk előtt.
A precizitáshoz való ragaszkodása – minden dologban! – inspirált arra, hogy új életre keltsem egy szonettemet, melyet talán lényegre törőnek talál. (Természetesen nem feledkezem meg arról, hogy Ön nem „jártas” a költészetben – igen, emlékszem rá.)
Tudomány, te, a vén idő szülötte,
Ha mire nézel, más lesz az, sötét.
Szárnyad a zord való, mordképü ölyv, te,
Miért fosztod ki a költő szivét?
Hogyan becsüljön téged, hogy szeressen,
Ha nem hagyod, hogy bolygva a merő
Ékköves égen, kincseket keressen?
Hisz oly bátran szállt az egekre ő!
Nem szállítottad földre Dianát,
Nem verted fák közül ki a driádot,
Hogy költözzön egy jobb csillagra át?
Nem a habok közül a szép najádot,
A
