Ian
– A lófaszt! Mondtam, hogy végeztem ezzel! – sziszegtem a telefonba az íróasztalom mögött ülve. Úgy összeszorítottam a fogam, hogy azt hittem, menten porrá zúzom.
Tombolt bennem a harag, a düh, eltelítette a mellkasomban tátongó űrt.
Azt hittem, ennél már nem lehet rosszabb.
Tévedtem.
De meg sem lepődtem. Mégis, mit gondoltam?
Meghívok magamhoz egy csajt, és komolyan azt hiszem, hogy marad? Tudnom kellett volna!
De különösen nagyon idegesített, hogy én kimondottan szerettem volna, ha marad.
Mégis én voltam az a szánalmas barom, aki szinte pánikba esett, amikor felébredve, csak a hűlt helyét találtam az ágyban. Felugrottam, és mint az őrült, körberohantam a lakásomban, mintha valami idióta bújócskát játszanánk egymással.
Kész lettem volna érte harcolni, szerettem volna megvéden
