REMI
– Kérlek, állítsd meg a kocsit! – rimánkodtam, miközben olyan erős rettegés fogott el, hogy azt hittem, végem.
Talán a fejem lüktetése vagy a szemem előtt lejátszódó pokoli valóság volt az oka, de érzelmileg és mentálisan is összezavarodtam.
Mark Friedman, a legjobb barátom, a testvérem, a családom, erőteljesen megmarkolta a furgon kormányát, és őrült módjára száguldott végig az úton. A hang, aminek hallatán eddig mosolyogtam, most élesen a húsomba vájt.
– Kérlek, lassíts, és beszéljünk!
Nem lassított, nem állt meg, viszont kitört belőle a röhögés.
– Persze! Kurvára beszéljünk! Tudod, a repülőgép-szerencsétlenség után, amikor nem emlékeztél Bowenre, azt hittem, ennyi. Végre észreveszel majd. Erre mennyi volt a kibaszott esélyem? Amnéziás lettél, és elfelejtetted az embert, aki e
