REMI
Életem négy legnehezebb hónapja után
– Istenem, Cukor! Nyugodj meg! Máris jövök! – mondtam az ajtó másik oldaláról, miközben a kajás szatyrokkal a kezemben megpróbáltam előhalászni a kulcsot. Zsonglőrködés közben igyekeztem nem felrobbanni.
Olyan voltam, mint egy málhás öszvér, így nem esett jól felkaptatni a másodikra. Ezzel együtt szerencsésnek éreztem magam, hogy az épület mellett sikerült parkolóhelyet találnom, így nem panaszkodhattam. Annak ellenére sem, hogy pont a tér másik végén volt, és szó szerint élet-halál harcot vívtam, hogy ne üssenek el, amíg átkelek az úton. Egy heti bevásárlást egy menetben felcipelni egyszerre volt kényelmi és biztonsági kérdés.
Mordultam egyet, amikor kiesett a kezemből a kulcs, és a lábamon landolt. Végül is miért ne? Ilyen az életem.
A mozgá
